Számvevőszék: Szinte vakon vezetik be a reformokat az oktatásban
A középiskolai tantervet anélkül módosítják, hogy az oktatási minisztérium szisztematikusan beépítené a munkaerőpiac elvárásait; a munkáltatókkal való együttműködés elégtelen, az állam pedig nem követi egységesen a végzősök sorsát a középiskola befejezése után. Ezek a legfőbb megállapításai a Számvevőszék 2026 szeptemberében közzétett jelentésének, amely egy olyan oktatási rendszert ír le, ahol a reformokat a reálgazdaságból és a diákok szakmai életútjából érkező visszajelzések szinte teljes hiányában hajtják végre.
A középiskolai oktatás tantervi politikáit a munkaerőpiac követelményeinek szisztematikus beépítése nélkül dolgozzák ki és frissítik. Ez a Számvevőszék szerint korlátozza a diákok által megszerzett kompetenciák és a munkáltatók valós igényei közötti átfedést. Az intézmény azt javasolja a minisztériumnak, hogy hozzon létre egy állandó mechanizmust, amelyen keresztül minden egyes diákgenerációt felmérnek a gazdasági elvárások tükrében, az eredményeket pedig az oktatáspolitika időszakos frissítésére használják fel – számol be az Edupedu. 
A megállapításokon túl a jelentés egy olyan rendszer képét vázolja fel, amely alig rendelkezik olyan visszacsatolási csatornákkal, amelyekből megtudhatná: a leadott tananyag valóban a gazdaság által igényelt készségeket eredményezi-e.
A tanterv az oktatási rendszeren belülről építkezik
„A romániai oktatási rendszer a tanár-diák-szülő partnerség köré épül, miközben a munkaerőpiac bevonása a közoktatási politikák és stratégiák meghatározásába korlátozott. Ez megnehezíti az iskolában fejlesztett kompetenciák és a munkáltatók valós elvárásainak teljes körű összehangolását” – mutat rá a Számvevőszék.
A munkáltatók megkérdezése korlátozott, egyes képzéseknél szinte hiányzik.
Az ellenőrzés szerint csak a szakképzésben és a technológiai oktatásban léteznek érdemibb mechanizmusok a gazdasági szféra bevonására.
„A középiskolai oktatás (mindhárom tagozat) és a munkaerőpiac közötti intézményi együttműködés mechanizmusai elégtelenek, megyei és helyi szinten pedig a helyi erőforrásoktól és elkötelezettségtől függenek.” Középiskolai szinten „hiányzik egy olyan dedikált struktúra, amely biztosítaná az állandó és szisztematikus kapcsolatot” a munkaerőpiaccal. A felelősség jelenleg egyenetlenül oszlik meg az iskolák különböző egységei, például az igazgatóság vagy a pénzügyi-könyvelőségi osztályok között.
A Számvevőszék által megkérdezett munkáltatók egyértelműen megfogalmazták, mi hiányzik: „A munkaerőpiaci partnerek úgy vélik, hogy a diplomások szakmai beilleszkedéséhez a gyakorlati készségek és a meglévő interperszonális képességek a legfontosabbak, míg a elméleti tudás kevésbé releváns.” A munkaadók jelzései szerint „pontosan ezek a gyakorlati és szociális kompetenciák hiányoznak leginkább a munkaerőpiacra belépő fiataloknál”. A konkrét problémák között felsorolták „a munkára vagy képzésre való motiváció alacsony szintjét, a felkészültséghez képest irreális bérigényeket, a szakszerűtlen hozzáállást, a kommunikációs és kapcsolatteremtési hiányosságokat, valamint a releváns gyakorlati tapasztalat hiányát”.
A tanfelügyelőségek teljesen máshogy látják a helyzetet. A jelentés nyíltan rámutat az ellentmondásra: „A munkaerőpiaci partnerekkel ellentétben a tanfelügyelőségek többsége úgy véli, hogy a kulcskompetenciák fejlesztése megfelel a munkaerőpiac követelményeinek.” A két észrevétel élesen ütközik egymással, a rendszernek pedig jelenleg nincs olyan adatalapú mechanizmusa, amely szembesítené ezeket a látásmódokat.
A Számvevőszék összegzése szerint a gazdaság változási sebessége és az oktatási rendszer alkalmazkodóképessége közötti szakadék „az oktatási rendszer lassú igazodásához vezet a munkaerőpiac felgyorsult változásaihoz, ami a gazdasági valóságtól gyakran elrugaszkodott oktatási kínálatot eredményez”.
Az állam nem követi egységesen a végzősök sorsát
Az ellenőrzés másik központi eleme a végzősök életútját nyomon követő országos rendszer hiánya.
„A továbbtanulásra, a foglalkoztatásra és a szakmai mobilitásra vonatkozó adatok jelentésének és összehangolásának koherens rendszere kihasználatlan” – mutat rá a dokumentum.
A probléma másik fele a számokban rejlik. Az oktatási minisztérium jelentésben idézett adatatai szerint a 2021–2024 közötti középiskolai évfolyamok esetében:
- 22–27% döntött úgy, hogy felsőoktatásban folytatja tanulmányait;
- 6% a posztliceális (szakképző) oktatást választotta;
- 15–16% helyezkedett el a munkaerőpiacon (alkalmazottként vagy vállalkozóként);
- 1% szerepel regisztrált munkanélküliként a Megyei Foglalkoztatási Ügynökségeknél (AJOFM);
- 60–68% esetében a végzős státusza ismeretlen.
Egy konkrét szegmensről, amely teljesen hiányzik ezekből a százalékokból, a jelentés határozottan megállapítja: „nem állnak rendelkezésre adatok azokról a végzősökről, akik a külföldre távozást választották”.
A problémák orvoslására a Számvevőszék a következőket javasolja az oktatási minisztériumnak:
- Rendszeres elemzési folyamat bevezetése az egyes diákgenerációk kompetenciáira vonatkozóan, a munkaerőpiac valós elvárásaihoz mérten.
- Állandó és szisztematikus kapcsolat kialakítása a középiskolai oktatás és a gazdasági szféra között.
- Egységes keretrendszer létrehozása a végzősök oktatási és szakmai életútjára vonatkozó adatok gyűjtésére és frissítésére.
- A relevancia kritériumának betartása a középiskolai beiskolázási keretszámok megállapításakor.
Az oktatási minisztériumnak megküldött jelentés értelmében ezeknek az ajánlásoknak az megvalósítási határideje 2031 negyedik negyedéve.
CSAK SAJÁT