Sokat nyom a latban a jövő évi állami költségvetés

A 2026-os állami költségvetés lesz az egyik legfontosabb tényező, amely alapján az Európai Bizottság és a hitelminősítők értékelni fogják az országot – jelentette ki szombaton Ludovic Orban.

Az elnöki tanácsadó a Digi24 televíziónak adott interjúban elmondta, Románia túlzottdeficit-eljárás alatt áll, így az Európai Bizottság nyomon követi pénzügyi helyzetének alakulását, mint ahogyan a hitelminősítő intézetek is.

Az egyik leglényegesebb tényező, amely alapján értékelni fogják az országot, a 2026-os állami költségvetésről szóló törvény lesz – idézi Orbant az Agerpres hírügynökség.

A jövő évi állami költségvetés alapján értékelnek a hitelminősítők | Fotó: RMDSZ

Hozzátette, a kormánynak október folyamán a parlament elé kellene terjesztenie a következő évi állami költségvetés tervezetét, de ezt csak a kilátásba helyezett átszervezések, reformok és kiadáscsökkentő intézkedések elfogadása után lehet kidolgozni.

Orban szerint a kormány meghozott néhány szükséges intézkedést, de a közigazgatási átszervezés, a közintézmények hatékonyabbá tétele, a bürokrácia felszámolása, az intézmények bolgárbarátabbá tétele még várat magára. „Azt látjuk, hogy a koalíció két hónapja nem tud megoldást találni a személyi kiadások csökkentésére, mert mindegyik politikai párt előhozakodik a saját elképzelésével, amiből végül semmi nem lesz. Elengedhetetlenül fontos, hogy mielőbb döntés szülessen ebben a kérdésben” – szögezte le.

Megkérdezték tőle, hogy szerinte Ilie Bolojan miniszterelnök okolható-e, amiért késik a közigazgatással kapcsolatos intézkedések elfogadása. Orban úgy véli, nem hárítható a kormányfőre a teljes felelősség. „Ilie Bolojannak voltak javaslatai, de ezeket nem hagyták jóvá abban a formában, ahogyan ő előterjesztette, és mindenféle más javaslatokkal hozakodtak elő, amelyek közül néhány nem áll meg a lábán” – jegyezte meg az elnöki tanácsadó.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?