banner_MpsidwSE_970x250_Haromszek.jpg
banner_3lV7MYIa_300X250_Haromszek.jpg

Sok intézményben nehezen teljesíthetőek a tűzvédelmi elvárások

A 2015-ös Colectiv-tragédia, illetve az elmúlt időszakban bekövetkezett tragikus kórháztüzek ráirányították a figyelmet a közintézmények tűzbiztonságára. A Kovászna megyei intézményvezetők arra panaszkodnak, hogy a katasztrófavédelem olyan túlzott elvárásokat fogalmazott meg, amelyeket kizárólag új épületek esetében lehetne teljesíteni, a régi ingatlanokban lehetetlen megvalósítani.

Ezt mutatja az is, hogy Kovászna megyében tavaly 306 tűzbiztonsági jóváhagyási kérést iktattak, amelyekből az engedélyezéssel foglalkozó készenléti felügyelőség (ISU) 145-öt visszautasított, 71 tűzbiztonsági jóváhagyást (aviz) állítottak ki és a többi kérés elbírálása még folyamatban van.

A Kovászna Megyei Készenléti Felügyelőség (ISU) éves mérlegéből kiderül, hogy az épületek tűzbiztonsági engedélyezése javult az egy évvel korábbi állapotokhoz képest, hiszen 2019-ben 47 engedélyt állítottak ki és 107-et utasítottak vissza.

Tűz esetén a hetedik emeletet csak létrával lehet biztonságosan megközelíteni ennél az épületnél | Fotó: Kovászna Megyei Készenléti Felügyelőség

A tűzvédelmi jóváhagyást (aviz de securitate la incendiu) a kérvényező által bemutatott intézkedési terv alapján adják meg vagy utasítják el. Egy következő fázisban a tervezett intézkedések életbe léptetése után a készenléti felügyelőség a helyszínen vizsgálja meg, hogy mi valósult meg abból, amit papírra vetettek és ez alapján állítja ki a tűzvédelmi engedélyt (autorizație de securitate la incendiu).

Kovászna megyében a tűzvédelmi engedélyek tekintetében sem jobb a mérleg. Tavaly a 32 kérésre alig nyolc engedélyt kiállítottak, tizennégyet visszautasítottak, a többi elbírálása folyamatban van. A készenléti felügyelőség az elmúlt esztendőben 110 olyan létesítményt ellenőrzött, amelynek nincs tűzvédelmi engedélye. 1702 szabálytalanságot vettek jegyzőkönyvbe, 236-ot időközben orvosoltak, a többi miatt büntetéseket róttak ki, az esetek többségében írásos figyelmeztetést. A pénzbírságok összértéke csökkent, míg 2019-ben 723 ezer lejre bírságoltak, tavaly csupán 462 ezer lejre.

A tűzoltóság figyelmeztető táblákat helyez ki ott, ahol nincs érvények tűzvédelmi engedély | A szerző felvétele

A tűzvédelmi engedélyekről Tóth Birtan Csaba sepsiszentgyörgyi alpolgármester kifejtette: a Colectiv-tragédia óta a tűzoltóság abban jeleskedik, hogy tűzvédelem címen olyan szinten túlterveztetnek a közintézményeknél, hogy azokat lehetetlen megvalósítani.

Kapcsolódók

Kimaradt?