Háromszéken is megkezdődött a koronavírus elleni oltás

Kovászna megye öt kórházába hétfőn összesen 375 dózis koronavírus elleni védőoltás érkezett, amelyeket az egészségügyi intézményekben berendezett oltóközpontokban adtak be az egészségügyi személyzetnek.

A Pfizer-BioNTech gyártmányú oltást Háromszéken elsőként a sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségi osztályán dolgozó asszisztens, Halász Csilla kapta meg, aki a vakcina beadását követően azt mondta, hogy jól érzi magát. „Örülök és egyben megtiszteltetés számomra, hogy Kovászna megyében elsőként én kaphattam meg a vakcinát. Ez a betegség olyan megpróbáltatások elé teszi mind a beteget, mind az egészségügyi személyzetet, amilyennel ritkán találkozunk. Egészségügyi dolgozóként tapasztalatból tudjuk, hogy a koronavírus nem válogat. Sok esetben fiatal, egészséges szervezetben is súlyos szövődményeket okoz és most ezek elkerülésére a vakcina által nagy esély nyílik” – nyilatkozta.

Ágoston László, a Kovászna megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője arról számolt be, hogy az egészségügyi személyzet igénylései alapján hétfőn 125 dózis érkezett a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórházba, a kovásznai városi szívkórház személyzete 115 adag oltást-, a kézdivásárhelyi kórház személyzete 100 adagot, a baróti kórház személyzete 25 adag, a bodzafordulói kórház személyzete 10-et igényelt.Elsőként az egészségügyi dolgozók kapják meg | Fotó: Kocsis B. János

Mint ismert, első körben a koronavírus elleni vakcinát az egészségügyi dolgozók kapják ingyenesen, előzetes jelentkezés alapján. András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház menedzsere rámutatott: az oltás nemcsak az esetleges megbetegedés elkerülését segíti, hanem szinte száz százalékos védelmet jelent a szövődményes megbetegedés megelőzése szempontjából is. Ugyanakkor továbbra is ugyanolyan fontosak maradnak a már ismert és bevált védekezési intézkedések.

Tamás Sándor Kovásznai megyei tanácselnök kifejtette: „Az egészségügyi alkalmazottak biztonsága a legfontosabb, hiszen ők dolgoznak nap mint nap a frontvonalban. A koronavírus elleni oltás lehetőséget ad arra, hogy leküzdjük a járványt és visszatérjünk a megszokott életünkhöz”. Hozzátette: ő maga is beoltatja magát, amint lehetősége lesz rá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?