Sok dohányost fog érinteni a kormány által elfogadott rendelet

A hevítéses dohánytermékekre is kiterjeszti az ízesítés tilalmát és az elrettentő címkézést az a rendelet, amelyet csütörtökön fogadott el a kormány.

Az indoklás szerint ezen szigorítással átültetik a hazai törvényekbe az európai uniós direktívákat, emlékeztetve, hogy hasonló szigorításokat korábban már a hagyományos cigaretták esetében is bevezettek. A tagországoknak a tavaly elfogadott uniós irányelveket idén július 23-ig kell törvénybe foglalniuk, alkalmazásuk pedig október 23-tól lép hatályba.

Illusztráció | Fotó: Pixabay

A kormány tájékoztatása alapján az ízesített dohánytermékek, mint ahogyan a hevítéses dohánytermékek címkézésén is képpel és szöveggel ellátott figyelmeztetésnek kell szerepelnie a termék veszélyeit illetően, ugyanakkor az egészségügyi minisztérium közleményéből kiderül, hogy a rendelet tulajdonképpen kiterjeszti az ízesített dohánytermékek forgalmazásának tilalmát az elektromos cigarettákra is.

A közlemény alapján a hevített dohánytermékek iránti kereslet növekvő tendenciát mutat; uniós szinten az értékesített dohánytermékek 2,5 százalékát az ilyen elektromos termékek teszik ki. A hazai statisztikai hivatal tanulmánya alapján Romániában a felnőtt lakosság 19 százaléka használ valamilyen elektromos eszközt dohányzásra. Mindeközben az országban 2019-ben 43 600-an haltak meg dohányzás okozta betegségben – olvasható az egészségügyi minisztérium közleményében.

A csütörtökön elfogadott rendelet kapcsán László Attila, az RMDSZ szenátora lapunknak azt mondta, hogy onnantól kezdve, hogy „fontosabbnak tartották a címkézést, a termék megadóztatásánál” már nem is keresi a logikát abban, ami az egészségügyi minisztériumnál történik. Kiemelte, hogy a hevített dohánytermékek után a gyártóknak nem kell luxusadót fizetniük, mint ahogyan továbbra is szabadon reklámozhatják ezen termékeket. „Fölösleges bármit is dönteniük, mindaddig amíg nem egységes az adózás” – szögezte le.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?