Sepsiszentgyörgyön telepítik az okos vízórákat

Sepsiszentgyörgyön a következő hónapokban 3000 digitális vízórát szerelnek fel a tömbházak fővezetékeire, tájékoztatott Kozsokár Attila. A Közüzemek vízszolgáltató igazgatója szerint hétfőn kezdődtek a munkálatok, és a kivitelezőnek év végéig kellene felszerelnie a fővezetékekre a több ezer digitális vízórát. Ez azt jelenti, hogy 3 szerelő csapatnak naponta 25–30 régi vízórát kell kicserélnie okos mérőműszerre. Átmenetileg vízszünetekre kell számítani.

Kozsokár Attila szerint a legtöbb panaszt a veszteségek miatt kapják. Magyarázata szerint az összes olyan vízveszteség, amely a tömbházak vagy magánházak fő vízórája előtt keletkezik, a szolgáltatót terheli, viszont a fővízórája után keletkező veszteséget a fogyasztóknak számlázzák.

Fotó: közüzemek

A következő időszakban felszerelésre kerülő digitális vízórák egyrészt az eddigieknél precízebb mérési eredményt biztosítanak, másrészt az óra állásának leolvasása is pillanatok alatt megoldható. A vízszolgáltató ugyanis távolról leolvasható, okos vízórákat rendelt az ország egyik legnagyobb szakcégétől.

Kozsokár Attila arra hívja fel a lakosság és intézmények figyelmét, hogy a digitális vízórák szerelése kihívást is jelent, ugyanis a csere idejére az adott helyszíneken átmenetileg elzárják a vizet. A legtöbb esetben ez nagyjából 11 óra vízszünetet jelent, amit időben jelezni fognak az apacov.ro Facebook-oldalon és a sajtóban.

A sepsiszentgyörgyi Közüzemek beruházásának összértéke 11,7 millió lej, amiből a pályázati támogatás 7,8 millió lejt fedez. A 3000 digitális vízóra mellett szerelnek még 5 automata vízminta elemző eszközt, de a város vízvezetékrendszerén elhelyeznek több száz áramlásmérőt, nyomásérzékelőt, víz jelenlétét érzékelő szenzort, adatnaplózó eszközt és szelepeket. Kozsokár Attila szerint mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy a vízvezetékrendszeren jelentkező problémákat időben azonosítsák, így csökkenjen a vízveszteség.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?