Saját vadászfegyvere végzett a volt polgármesterrel

Holtan találták péntek reggel a Krassó-Szörény megyei Boksabánya (Bocşa) volt polgármesterét. Az első jelek szerint Emanuel Dănilăvel a saját vadászfegyvere végzett. A hatóságok még vizsgálják az eset körülményeit.

Az első közzétett információk szerint egyik rokona akadt rá a volt polgármester holttestére annak lakásában. Habár értesítette a 112-es sürgősségi számot, és a helyszínre egy mentőegység szállt ki, már nem tehettek semmit, hogy megmentsék az életét. Halálát fegyverlövés okozta.

Emanuel Dănilă tavaly szeptemberben megnyerte a polgármester-választást, de egészségi problémái miatt márciusban lemondott tisztségéről.

A Krassó-Szörény megyei nemzeti liberális párti kollégái azt nyilatkozták a volt elöljáróról, hogy súlyos poszt-Covid-szindrómában, depresszióban szenvedett, ezért is mondott le egy hónappal ezelőtt tisztségéről. „Szorgalmas, őszinte, elkötelezett, szabad lelkű és lázadó volt” – írta róla Marcel Vela PNL-s szenátor, a párt Krassó-Szörény megyei elnöke.

Ha úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen elérhető 0754–800808-as telefonszámot, vagy írjon a hallgatlak.lelkisegely@gmail.com e-mail-címre.

(A címlapkép illusztráció, forrása: Agerpres)

banner_PHgZWe9E_300x250.1a.jpg
banner_oBiuco14_970x250.1.jpg
banner_4FmkuobI_728x90.5.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?