Román–magyar konferencia: a cél a többség és a kisebbség együttélésének kérdéseiről való egyeztetés
Tizedik alkalommal szervezte meg november 25-én hagyományos román–magyar konferenciáját az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Reconstructio Egyesület Sepsiszentgyörgyön. A Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében megtartott tanácskozás különlegességét az adta, hogy egy évtizeddel ezelőtt épp Sepsiszentgyörgyről indult útjára a konferenciasorozat, amelynek mostani epizódja A kürtőskalácstól a normalitásig, avagy miről szól(jon) az együttélés? címet viselte, s ami a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósulhatott meg.
A konferencia kezdetén Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke köszöntötte a jelenlévőket, rámutatva, hogy a román–magyar konferenciák célja a többség és az őshonos kisebbség együttélésének tartalmi kérdéseiről való egyeztetés, a jelen és a jövő kihívásainak elemzése. „2013-ban, az első tanácskozásunk alkalmával egy hiányérzetet igyekeztünk pótolni, felismerve, hogy bár a rendszerváltástól 2013-ig számos jó irányú kísérlet született a valós és tartalmi párbeszéd megteremtésére, ezeknek mégsem sikerült szervesen beépülniük a közéletbe” – mondta Sándor Krisztina.
A sepsiszentgyörgyi konferencia első kerekasztal-beszélgetésének részvevői Tőkés László, az EMNT elnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Sabin Gherman újságíró, Péntek János, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke, Bakk Miklós politológus, egyetemi oktató és Marius Ghilezan újságíró voltak, moderátorként pedig Farkas Réka újságíró működött közre.
„Az erdélyi vallási türelem és transzilvanizmus szellemében érdemes az ilyen párbeszédre vállalkoznunk, s erre kötelez Temesvár szelleme is, mely magába foglalja a román–magyar szolidaritás nemes gondolatát. 1989 szabadító karácsonyán közösen álltak ki a zsarnokság ellen és a szabadságért románok és magyarok, vérükkel pecsételve meg ezt a szolidaritást” – kezdte beszédét Tőkés László. Az EMNT elnöke rámutatott: a romániai forradalom után kialakultak az együttélés, a közeledés, a megértés és a párbeszéd feltételei, románok és magyarok pedig egymásra találtak a barikádokon-
Tőkés László beszédében részletekbe menően visszaemlékezett az 1989-es kommunizmusellenes felkelés évfordulóira szervezett konferenciákra, melyeket a történelmi igazság, a rendszerváltás, a kisebbségi jogok és a román–magyar megbékélés témaköreiben szerveztek. Az EMNT elnöke külön is kiemelte az erdélyi magyar történelmi egyházak elöljáróinak állandó értekezleteit, melyeken egyértelművé tették határozott elkötelezettségüket a román–magyar párbeszéd iránt. Beszéde végén az EMNT elnöke rámutatott: a román politikum részéről semmilyen fogadókészség nem mutatkozik az őszinte, valódi és egyenrangú párbeszéd iránt, ironikus leegyszerűsítéssel szólva pedig megjegyezte, hogy „az állhatatosan fenntartott párbeszéd legnagyobb gyengéje, hogy nem akarnak szóba állni velünk, a többségi románság pedig nem kíváncsi a látszólag súlytalan kisebbségi magyarság véleményére”.
Péntek János online kapcsolódott be a konferencia menetébe, a Kétnyelvűség a többség és kisebbség viszonyában címmel megtartott előadásában pedig rámutatott: annak sajnálatos eredményeként, hogy a többségi románság körében nem jellemző a kétnyelvűség, nem is fogalmazódik meg az igény a párbeszédre. Ezzel szemben az Erdélyben élő magyarok jelentős része – közel kétharmada – kétnyelvű, beszéli a román nyelvet, ebből az aszimmetriából pedig számos, a magyar nyelv és a teljes magyarság szempontjából végzetes, megbélyegző és magyarellenes jelenség származik. A létező nyelvi korlátok, valamint a „professzionális kétnyelvűség” hiánya társadalomszintű elszigetelődéshez vezet, ez pedig ellehetetleníti a román és a magyar fél számára is egymás kultúrájának megismerését – mutatott rá az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke.
Sabin Gherman szintén online vett részt a tanácskozáson, felszólalásában pedig rámutatott: valójában politikai „találmány” az Erdélyben állítólagosan létező román–magyar ellentét, melyet szavazatszerzés céljából és az „identitási konfliktus” fenntartása érdekében alkottak meg. Az újságíró szerint egy közös, erdélyi kulturális vonalvezetés mentén kell újraépíteni a román–magyar viszonyrendszert, melyet az erdélyiség eszméje kell áthasson.
Bakk Miklós online megtartott előadásában rámutatott: Erdélyben létezik egy folyamatos román–magyar párbeszéd, ez azonban nem egyenlő a politikai párbeszéddel, melyre – a magyar fél részéről – rendszeres és komoly igény mutatkozik. Előadásában a politológus részletesen elemezte az elmúlt bő három évtized román–magyar párbeszédének fontosabb állomásait, több ponton is kapcsolódva Tőkés László felszólalásához. Bakk Miklós rámutatott: a román és a magyar félnek „fenntartható kiegyezésre” kellene törekednie, miközben egyértelművé kell tenni, hogy az erdélyi magyarság önmagát politikai társadalomként is meg akarja határozni, ennek pedig történelmi hagyományai vannak.
Izsák Balázs véleménye szerint a románság és a székelység egészének kellene párbeszédet folytatnia, s csak ebben az esetben várható tényleges előrelépés a két nemzet kapcsolatában, e párbeszéd legmagasabb szintű fórumaként pedig a román parlamentet jelölte meg, amely a székely autonómiatörekvés elsődleges helyszíne is kell legyen. „Épp ezért az autonómiastatútumot mindaddig be kell nyújtanunk, ha kell, újra és újra, amíg érdemi vitát nem folytatnak róla” – hangsúlyozta az SZNT elnöke. Izsák rámutatott: sajnálatos tény, hogy a román főhatalom részéről hiányzik a kölcsönösségen alapuló kompromisszumkészség, így ez is nagyban ellehetetleníti a valós párbeszéd létrejöttét.
A konferencia második – Sándor Krisztina által moderált – kerekasztal-beszélgetésén Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom ügyvezető igazgatója, Árus Zsolt, a Székely Figyelő Alapítvány elnöke és Ilie Muscalu állatorvos vett részt. Árus Zsolt előadásában a nyelvhasználatra vonatkozó romániai jogszabályok visszáságaira mutatott rá, külön is kiemelve azok különböző értelmezési lehetőségeit, melyek számos visszaélésre és a magyar fél számára elfogadhatatlan, súlyosan diszkriminatív döntésre adhatnak és adnak okot. Szigeti Enikő szintén online kapcsolódott be a konferenciába, a jogérvényesítés terén komoly nemzetközi tapasztalattal is rendelkező előadó pedig rámutatott: Romániában elsősorban nem a nyelvhasználatra vonatkozó törvényi keretek a rosszak, hanem az alkalmazásuk során merülnek fel problémák, a legtöbb esetben anyagi okokból, ennek elsőszámú felelőse pedig épp a magyar közösség.
A konferencia utolsó előadójaként Ilie Muscalu aldobolyi állatorvos elmondta: jómaga vegyes családból származik, a román és a magyar kultúra, valamint a különböző nyelvek ismerete pedig soha nem nehézséget, hanem előnyt jelentett számára. Felszólalásában elítélte az újra és újra felbukkanó, mesterségesen szított, etnikai alapú gyűlölködést, melynek eredőjeként a politikai hatalomba visszaszivárgott kommunista elitet nevezte meg.
A konferencia zárásaként a részvevők is hozzászólhattak az elhangzottakhoz. Így tett Fazakas Tibor, a Magyar Polgári Párt egykori alelnöke és sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselője is, aki felszólalása közben rosszul lett, majd a pillanatok alatt a helyszínre érkező mentősök szakszerű és több mint egy órás segítségnyújtása ellenére is elhunyt. A konferencia szervezői, a helyszínen lévő, a szörnyű haláleset hatása alatt lévő részvevők, valamint az EMNT országos vezetősége is mély együttérzését és részvétét fejezi ki a gyászoló családnak.
CSAK SAJÁT