Románia erősíti a kapcsolatait Törökországgal

Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában fogadta a Törökország hivatalos romániai látogatáson tartózkodó alelnökét, Cevdet Yilmazt.

Egy héttel ezelőtt telefonon egyeztetett Klaus Iohannis államfő török hivatali kollégájával, Recep Tayyip Erdogannal. A román elnöknek az X platformon közzétett bejegyzése szerint a két ország közötti stratégiai partnerség megerősítéséről tárgyaltak, külön hangsúlyt helyezve a beruházásokra és a kereskedelemre. „Hangsúlyoztuk továbbá a NATO alapvető szerepét térségünk biztonságának szavatolásában, valamint Románia és Törökország hozzájárulását a szövetség célkitűzéseihez és erős egységünkhöz” – fogalmazott bejegyzésében Iohannis.

Marcel Ciolacu és Cevdet Yilmaz Bukarestben Fotó: Agerpres

Klaus Iohannis államfő korábban Brüsszelben kijelentette, hogy a Törökországgal való viszony nagyon fontos az Európai Unió számára, és szilárd és működőképes kapcsolatot kell kialakítani vele. A tagállami vezetők a legutóbbi EU-csúcson zárónyilatkozatot fogadtak el az EU és Törökország kapcsolatáról.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?