Románia, a vezetők nélküli ország
Példátlan politikai válság alakult ki Romániában, miután az állam élén kizárólag ügyvivők állnak. Jelen pillanatban az ország három legfontosabb tisztségviselője, az államfő, a miniszterelnök és a szenátus elnöke, egyaránt átmenetileg tölti be pozícióját, miközben a kormánykoalíció is felbomlott.
Ilie Bolojan ügyvivő államfő kedden Cătălin Predoiut nevezte ki ideiglenes jelleggel miniszterelnöknek, miután Marcel Ciolacu benyújtotta lemondását. Predoiu a PNL-t is átmeneti pártelnökként irányítja.
Közben a PSD-ben áll a bál. A tavalyi parlamenti választásokat megnyerő párt hátat fordított a kormánykoalíciónak, Marcel Ciolacu pártelnök lemondott a miniszterelnöki pozícióról. A mindig is bonyolult belső viszonyokkal rendelkező PSD-ben megkezdődött a hatalmi harc - írja a stiripesurse portál. A különböző érdekek mentén szembenálló szociáldemokrata frakciók mindegyike megpróbálja saját jelöltjeit juttatni a párt élére. Ciolacu már közölte: az elnökválasztás után napirendre kerül a jelenlegi pártvezetés leváltása.
Azon túl, hogy ügyvivő miniszterelnöke van, a kormány helyzetét bonyolítja, hogy több minisztere is egy olyan pártot képvisel, amely már nem része a kormánykoalíciónak. A PSD ugyanis kilépett a koalícióból, de tárcavezetői egyelőre a kabinetben maradnak. Az ügyvivő kormány hatáskörei korlátozottak, például nem bocsáthat ki sürgősségi rendeleteket.
Egyes elemzők szerint a PSD arra játszik, hogy az új miniszterelnök-jelöltet már George Simion, a május 18-i második forduló nagy esélyese nevezze meg államfőként. Adrian Toni Neacșu ügyvéd - aki politikai elemzőként is figyeli a történéseket - Facebook bejegyzésében azt írta: ez lenne a szociáldemokraták esélye, hogy részt vegyenek a következő kormányban, vagy legalább együttműködjenek az AUR-ral, és így hatalmon maradjanak.
A PNL, az USR és Ilie Bolojan számára viszont éppen ennek az ellenkezője a tét. Ők azt szeretnék, hogy az ideiglenes elnök minél hamarabb, még az elnökválasztás második fordulója előtt nevezzen meg egy miniszterelnök-jelöltet, hogy a várható győztesként elkönyvelt George Simionnak ne legyenek alkotmányos eszközei a kormány megbuktatására, vagy legalábbis nehezebb legyen a dolga, ha erre törekedne.
A katasztrofális forgatóköny: előrehozott választások
Neacșu szerint a PSD és a PNL különböző módon igyekszik megakadályozni a számukra katasztrofális forgatókönyvet, az előrehozott parlamenti választásokat, amelyek a jelen politikai helyzetben számukra az összeomlást hozhatnák. Az elemző úgy véli, a PSD bárkit támogat majd, akit George Simion államfőként javasol majd miniszterelnöknek, akár Călin Georgescut is, aki egy kisebbségi kormányt vezethetne. Az alkotmány értelmében az új miniszterelnök-jelöltet az ügyvivő, vagy immár az új, megválasztott államfő bármikor megnevezheti a következő 45 napban.
Vasile Dîncu, a PSD alelnöke és európai parlamenti képviselő élesen bírálta pártját az elnökválasztás első fordulójának eredményei kapcsán. Az RFI rádiónak adott interjúban Dîncut Marcel Ciolacu miniszterelnök lemondásáról is kérdezték. A politikus válaszában kijelentette: „Ez egy történelmi szégyen, a PSD számára történelmi kudarc, de ezen túlmenően nemcsak egy mandátum végét jelenti, hanem – reményeim szerint – egy politikai stílus végét is, még ha ez nem is lesz egyszerű. Ez a lemondás megerősíti azt, amit már nagyon sokan tudtak: a PSD és a PNL – ez a koalíció – az utóbbi időben elvesztette az iránytűjét” - fogalmazott a volt védelmi miniszter, akinek azért kellett távoznia a kormányból, mert arról beszélt, hogy az Egyesült Államoknak és Oroszországnak kell asztalhoz ülnie az ukrajnai béke megteremtése érdekében.
A jövőbeni kormányzati felállásról szólva Dîncu nem zárta ki egy, az USR-t is magába foglaló koalíció létrejöttét. „Nagyon bonyolult lesz stabil kormányt alakítani. Valószínűleg ismét egy olyan kormány jön létre, amelynek csak gyenge parlamenti támogatása lesz, hiszen jelenleg nem rendelkezünk elégséges többséggel. Így valószínűleg egy olyan megoldás születik, amely nem tér el jelentősen a jelenlegitől – számomra ez tűnik a legvalószínűbbnek (...). Az USR már korábban is kormányon volt, és együttműködött Románia fontos projektjeiben. Az USR ismét kormányra kerülhet. Az RMDSZ is itt van, ők bármilyen kormányformát támogathatnak. Úgy gondolom, hogy össze lehet gyűjteni egy parlamenti többséget, feltéve, hogy a PSD nem zárja ki magát minden kombinációból” - mondta Dîncu.
Arra a kérdésre, hogy a PSD-nek támogatnia kellene-e egy kisebbségi kormányt, Dîncu azt mondta: „egy jól átgondolt többségi kormány, esetleg szakértők bevonásával, jobb megoldás lenne, hiszen mindenképp egy átmeneti időszakról van szó. Ilie Bolojan potenciális miniszterelnök-jelöltségéről úgy vélte, a volt koalíció térfelén ő bír a legnagyobb legitimitással és hitelességgel bír. „Nem tudom, mit szeretne Bolojan úr, és hogy vállalná-e ezt a szerepet, de úgy vélem, hiteles és súllyal bíró megoldás lenne ebben az időszakban” - mondta a PSD alelnöke.
CSAK SAJÁT