Rollerbaleset: az életéért küzd egy 14 éves fiú

Az életéért küzd egy 14 éves fiú Temes megyében, miután májusban súlyos balesetet szenvedett elektromos rollerrel. Az eset ismét ráirányítja a figyelmet a veszélyes jelenségre: egyre több gyermek használ ilyen járművet megfelelő védőfelszerelés nélkül, ráadásul a közlekedési szabályokat sem ismerik.

A fiú egy Temes megyei község iskolájából indult el, hogy elektromos rollerrel tegyen egy kört. Térfigyelő kamerák felvételei szerint egy adott pillanatban elvesztette egyensúlyát, és lezuhant a járműről.

Szörnyű baleset | Fotó: katasztrófavédelem

„Hosszú időbe telt meggyőzni, hogy ne kérjen rollert, és ne használjon elektromos rollert. Nagyon sokat kértük a szülőket is, de végül úgy döntöttek,inkább vesznek neki egyet, mert attól tartottak, hogy más gyerek rollerét használja majd. A balszerencse az volt, hogy azon a napon sisak nélkül indult el” – mondta könnyek között a fiú nagynénje.

A tinédzsert jelenleg a temesvári kórház intenzív osztályán kezelik. Az orvosok szerint az állapota továbbra is rendkívül súlyos.

A statisztikák szerint tavaly országszerte több mint kétezer elektromos rollerrel kapcsolatos közlekedési baleset történt, ezek következtében pedig 14 ember vesztette életét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?