Rendkívül népszerű a Szent Anna-tónál kialakított két szánkópálya

A Szent Anna-tó és a Mohos-tőzegláp, valamint ezek környéke télen is népszerű a turisták körében, az ország minden részéről érkeznek látogatók, akik elsősorban a tájban gyönyörködnek, illetve sokan szánkóznak is.

Hargita megye egyik legismertebb és legnépszerűbb turisztikai attrakciójának környezetében sokan túráznak szívesen évszaktól függetlenül, a területen két szánkópálya is működik, egy rövidebb, 150 méter hosszú, amely a Mohos-tőzegláp felé vezet, valamint egy hosszabb, 1400 méter hosszúságú, amely a tó felé lejt. Ezen a hosszabb szánkópályán felvonó is működik – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget Dósa Elek Levente, a Pro Szent Anna Egyesület vezetője. Elmondta, hogy saját szánkókkal is használhatók a pályák, viszont a felvonót csak a helyszínen kikölcsönzött szánkókkal lehet igénybe venni, mivel ezeket a felvonószerkezethez alakították ki.

A szánkók gyerekek és felnőttek számára egyaránt alkalmasak | Fotó: Pro Szent Anna Egyesület

„Ezt a kikapcsolódási formát nagyon szeretik a turisták. Sokan évről évre visszatérnek, amikor van hó. Az itt bérelhető szánokat gyerekek és felnőttek egyaránt használhatják. Nem tudom, hogy Romániában máshol használnak-e ilyen szánokat. Mi egy németországi cégen keresztül szereztük be ezeket, de Svájcban gyártották őket. Vásárláskor szem előtt tartottuk a biztonságos szánkózást. A felvonó különleges felszerelés, és mivel csak a bérelhető szánkók méretével talál, nem vontatunk fel más szánkókat” – részletezte a Pro Szent Anna Egyesület vezetője.

Hozzátette, csak a megfelelő biztonsági előírások betartásával lehet szánkózni, amire főként hétvégenként fordítanak nagy figyelmet, mivel kedvező időjárás esetén többszáz ember érkezik ide kikapcsolódni.

Az ünnepek alatt nagy volt a forgalom | Fotó: Pro Szent Anna Egyesület

Az indulásnál jelzőlámpa mutatja, hogy mikor lehet ereszkedni, amikor pirosra vált a lámpa, mindenkinek ott kell maradnia, ahol éppen tartózkodik, és meg kell várnia, amíg a felvonó befejezi a vontatást és zöldre vált a lámpa. A lényeg, hogy minden irányba való mozgást gördülékenyen szerveznek. Ezek a szabályok azokra is vonatkoznak, akik saját szánkóval érkeznek és nem használják a felvonót.

Dósa Elek Levente tájékoztatása szerint nemcsak a helyi lakosság használja ki a téli időszakot a Szent Anna-tónál nyújtott szolgáltatások terén, hanem az ország más vidékeiről (Bukarest, Buzău, Vrancea, Konstanca) sőt külföldről, főleg a Moldovai Köztársaságból érkezők is. Sokan jártak itt az ünnepek alatt is, mert éppen akkoriban havazott, és vastag hóréteg alakult ki a környéken. Mivel az utóbbi napokban felmelegedett az idő, jelen pillanatban csak a rövidebb, felvonó nélküli pályát lehet szánkózásra használni, de az előrejelzések szerint a hétvégétől ismét téliesre fordul az idő. Arról, hogy éppen milyen lehetőségek vannak a kikapcsolódásra, a Pro Szent Anna Egyesület hivatalos közösségi oldalán naprakész információkkal szolgálnak.

Dósa Elek Levente felhívta a figyelmet, hogy akik szánkózni érkeznek a Szent Anna-tóhoz és környékére, öltözzenek fel megfelelően, és legyenek türelmesek egymással szemben, hogy mindenkinek jó élmény legyen a szánkózás.

Hamarosan ismét téliesre fordul az idő, és várhatóan újranyit a nagy szánkópálya is | Fotó: Pro Szent Anna Egyesület

A környéken felbukkanó medvéket érintő kérdésre válaszolva elmondta, hogy december eleje óta nem találkoztak medvével, de ez nem jelenti azt, hogy nem futhatunk össze velük bármikor, főleg, ha az idő felmelegedik. Az egyesületvezető nyomatékosította: legyünk körültekintőek, ha nem érezzük magunkat biztonságban vagy meglátunk egy medvét, akkor hagyjuk el a helyszínt, és ha a helyzet úgy kívánja, értesítsük az egyesület munkatársait.

Azt is elmondta, hogy a befagyott Szent Anna-tó jegére szigorúan tilos rálépni, mivel az nagyon vékony és bármikor beszakadhat. Továbbá tilos a Mohos-tőzegláp látogatása egészen tavaszig.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?