Ráígért a kormány eddigi ajánlatára, hogy leállítsa a tanügyi sztrájkot

Újabb ajánlatot tett a kormány pénteken a tanároknak, abban bízva, hogy ezzel leállítják a harmadik hete tartó sztrájkot. A szakszervezeti vezetők azt mondják, a tanárok döntenek: folytatják vagy sem a munkabeszüntetést. 

Az új ajánlat értelmében a jövő év elejétől 45 százalékkal emelnék a pedagógusok fizetését, a korábbi ajánlatban foglalt 40 százalék helyett. A pénteki előterjesztésben foglalt emelés havi 600 lej plusz bevételt jelentene a pályakezdő tanároknak. Ugyanakkor 2027-ig, minden év októberében a tanárok kapnának egy 1500 lejes pluszjuttatást, amit európai alapokból fizetnének ki.

Az oktatási szakszervezetek vezetői két és fél órán át tárgyaltak a kormány képviselőivel, miközben több ezer pedagógus tüntetett az utcán.

Simion Hăncescu Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének elnöke rámutatott, a tárgyalásokon ezúttal is azt kérték a kormánytól, hogy a tanügyi dolgozók már 2024. január 1-jétől kapják meg a készülő új közalkalmazotti bértörvényben előirányzott teljes béremelést. A kabinet képviselőitől azt a választ kapták, hogy ezt nem áll módjukban teljesíteni, de készek a jelenlegi és az új törvényben megszabott bérek különbségének 45 százalékával emelni a fizetéseket jövő év elejétől a korábban javasolt 40 százalék helyett. Emellett a tanügyi dolgozók kapnának egy 1500 lejes pluszjuttatást évente egyszer, október 5-én, egészen 2027-ig.

„Ez a kormány ajánlata. Konzultálni fogunk az emberekkel, mert ahogy mindig is mondtuk: ők kezdték el a sztrájkot, ők döntenek arról, hogy abbahagyják-e vagy sem'” – fogalmazott.

A Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke, Marius Nistor hangsúlyozta, nincs rendjén, hogy nyomást gyakorolnak a tanügyi alkalmazottakra a sztrájk beszüntetése érdekében. „Ez egy óriási hiba, amelyik csak növeli a feszültséget a tanügyi rendszerben” – tette hozzá. Nistor ugyanakkor ismét hangsúlyozta, hogy a tanárok nemcsak béremelésért harcolnak, hanem az oktatási ráfordítások növeléséért is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?