Rafila reméli, hogy 2030-ra megoldódik a munkaerőhiány az egészségügyben

Kissé csökkent az orvosok elvándorlásának mértéke – jelentette ki szerdán Alexandru Rafila. Az egészségügyi miniszter reményét fejezte ki, hogy 2030-ra megoldódnak a humánerőforrás-problémák az egészségügyben.

Rafila szerdán részt vett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodája tagállamainak csúcsértekezletén, amelynek központi témája az egészségügyben tapasztalható humánerőforrás-hiány.

Illusztráció: Pixabay

Az egészségügyi miniszter azt mondta, az elmúlt években Romániából sok egészségügyi szakember költözött más európai országokba, az Amerikai Egyesült Államokba vagy Kanadába, de nagy egészségügyi beruházások történtek, és reményei szerint 2030-ra megszűnik a munkaerőhiány ebben az ágazatban.

„Reformfolyamaton megyünk keresztül, amit azért említek, mert a WHO tavalyi támogatásának köszönhetően Romániának sikerült elfogadnia az első egészségügyi munkaerő-fejlesztési stratégiát” – mondta Rafila.

Mint írtuk, csupán néhány megyében, az ottani egyetemi központokban dolgozik a romániai orvosok fele, az ország többi részében pedig akut orvoshiány van.

Romániában mintegy 55 ezer orvos van, és felük a nagy egyetemi központok, Bukarest, Kolozsvár, Temesvár, Marosvásárhely, Iaşi vonzáskörzetében dolgozik. Ezekben a megyékben az európai átlag fölött van az egy főre jutó orvosok száma, míg más megyékben akut szakemberhiány van, három megyében 300-nál, tízben 500-nál is kevesebb az orvos.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?