Poggyásza nélkül ért haza 350 román turista Egyiptomból

Poggyász nélkül maradt az egyiptomi nyaralásból hazautazó 350 román turista. Az újévi vakációból hazatérve csomagok nélkül találták magukat az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi reptéren. A Tarom légitársaság képviselői úgy nyilatkoztak: a problémákat a gurdakai repülőtéri hatóság okozta, ugyanis komoly nehézségek adódtak, miután havazott és jégeső esett az egyiptomi városban – írja a Libertatea.

A havazás ritka meteorológiai jelenség a Vörös-tenger partján fekvő üdülőhelyen. A Tarom légitársaság képviselője elmondta, az afrikai hatóságoknak az utolsó pillanatban meg kellett változtatniuk az indulási terminált, így a poggyászokat már nem lehetett felrakni a gépre. „Mindent lezártak, a teljes repülőteret. Az induló járatokat egy befejezetlen terminálba irányították, ahol nem volt külön útvonala a csomagszállításnak” – magyarázta a Tarom munkatársai.

Fotó forrása: Agerpres

Az első problémás járat utasait nem sokkal a felszállás után értesítették a kellemetlen helyzetről, míg a második járat utasai már a felszállás előtt tudták, hogy poggyász nélkül indulnak haza. „Ahelyett, hogy megvártuk volna, amíg az ottani problémákat kijavítják, inkább felszálltunk. Az emberek kifogytak a pénzből, és nem volt információnk arról, hogy meddig tarthat a lezárás. Hétfőn és kedden az összes poggyász megérkezik Bukarestbe” – tette hozzá a román légitársaság.

A Tarom nyomatékosította, nem az ő hibájukból történt az incidens: „A turisták kitöltötték az ilyen helyzetekre érvényes formanyomtatványokat. A legegyszerűbb, ha az utasok a repülőtérre jönnek a csomagokért, de ha valaki távol lakik, mi visszajuttatjuk a poggyászát.” Hozzátették, kártérítést kapnak azok, akik biztosítást kötöttek az elveszett csomagra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?