Perelt a lakos: Bíróság kötelezte aszfaltozásra az erdélyi város önkormányzatát
Az aradi önkormányzatot a bíróság arra kötelezte, hogy aszfaltozzon le egy utcát és építsen járdákat, miután egy helyi lakos pert indított.
A felperes nő egy aszfaltozatlan utcában lakott, ugyanakkor hónapokon át olyan adót fizetett, mintha az utca aszfaltozott lett volna. A bíróság erkölcsi kártérítést is megítélt számára – számolt be a Digi24 hírtelevízió.
A bírósági ítélet azt követően született, hogy az aradi nő bizonyítékokat mutatott be arról: éveken keresztül magasabb, teljes infrastruktúrával rendelkező övezetre vonatkozó adót fizetett, miközben az utcájban még aszfalt sem volt.

Az ingatlantulajdonos kifogásolta ezt az állapotot, és jelezte az önkormányzatnak, arra hivatkozva, hogy a valós helyzet nem felel meg az adózási besorolásnak. A helyi hatóság nem változtatott a helyzeten, ezért a nő bírósághoz fordult.
2024-ben a bíróság kötelezte az önkormányzatot az utca aszfaltozására, ám ez nem történt meg. Egy évvel később a bíróság 25 000 lej összegű erkölcsi kártérítést is megítélt a nőnek. A bírák úgy ítélték meg, hogy az infrastruktúra hiánya súlyosan sértette az utcában lakó tulajdonosok emberi méltósághoz és magánélethez való jogát.
Az Arad városi önkormányzat közölte, hogy tiszteletben tartja a jogerőre emelkedett bírósági határozatokat – így ezt az ítéletet is –, és hogy az érintett utca jelenleg szerepel az aszfaltozásra kijelölt projektek listáján.
CSAK SAJÁT