Példakép Románia? – Hazajönnek az elvándorolt orvosok
Évekig Románia volt Európa „orvosellátója”. Több ezer egészségügyi szakember vándorolt ki elsősorban Németországba, Franciaországba és Nagy-Britanniába, ahol a fizetések és a munkakörülmények nyilvánvalóan sokkal jobbak voltak.
Most azonban az „agyelszívás” már a múlté – idézi a görög Ta Nea lap hivatalos statisztikákra alapozott beszámolóját a G4Media.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodájának nemrég közzétett jelentése egy másik valóságot mutat be, amely az elmúlt tíz évben fokozatosan kezdett körvonalazódni Romániában. A WHO adatai szerint 2012-ben még 1500 orvos hagyta el végleg Romániát. 2021-re számuk 461-re csökkent, és a becslések szerint a tendencia továbbra is csökkenő irányt mutat.
„Ez elsősorban a romániai bérek, az oktatás és a munkakörülmények javulásának köszönhető” – magyarázzák a jelentés szerzői az összképet bemutatva.
Egy másik optimista hír Új kezdet címmel az Egészségügyi Világszervezet honlapján jelent meg, amelyben Románia ismét a figyelem középpontjába került. Az első fénykép egy siralmas állapotban lévő kórházat ábrázol a 14 152 lakosú Buhuși kisvárosban. 2020-ban mindössze 22 orvos dolgozott ott, többségük a nyugdíj küszöbén állt. Az egészségügyi intézmény leromlott állapotban volt, és – a beszámolók szerint – „komor kilátásokkal nézett szembe: hogy járóbeteg-rendelővé alakítják át”.
Ám ekkor valami figyelemre méltó történt. A vezetőség, a helyi hatóságok támogatásával és uniós források felhasználásával, teljesen újjáépítette a kórházat. Ma a szupermodern kórház egy „reménysugár”. 81 orvosa van – vagyis minden három ágyra jut egy orvos. Tavaly több mint 44 000 kórházi felvételt és közel 50 000 járóbeteg-konzultációt bonyolítottak le. Minden osztály teljes személyzettel működik, és a kórház a legkorszerűbb orvosi felszerelésekkel van ellátva a befektetések, uniós finanszírozás és adományok kombinációjának köszönhetően.
A beszámoló kitér az „agyelszívás” jelenségére is, amely most Görögországban központi téma. Románia viszont az „agyelszívás” mintapéldájából a „visszatérés” példájává vált.
CSAK SAJÁT