Pék-cukrásztanfolyam Kézdivásárhelyen – feltételekkel

Újabb szakoktatás indul Kézdivásárhelyen a Kanta Szakképző Központban: ingyenes pék-cukrász szakmai képzést hirdettek legújabb duális partnerrel, a Diószegi Pékséggel együttműködésben. A tanfolyamnak az a feltétele, hogy a jövő évben végzős diákok leszerződjenek a partnerséget biztosító céggel.

Nagy sikernek örvend a minorita rendházban a duális szakképző oktatás, amely az első tanévben elsősorban arra koncentrált, hogy a partnercégeknél alkalmazott, de oklevéllel nem rendelkező személyeknek adjon a kezébe diplomát, amely nemzetközi téren is elismert. Az új tanfolyam partnere a Diószegi Pékség. A képen Diószegi László látható | Fotó: Kanta Szakképző Központ/FacebookEz a folyamat még nem zárult le, viszont a meglévő hét oktatási vonal mellett pék-cukrásztanfolyam is indul, ahol 18 helyet biztosítanak. „A jelentkezőket február 23-ig várjuk, a partnerünk a Diószegi Pékség. Jó tudni: a helyek felét a duális képzéshez hozzájáruló cég úgymond foglalta, a fennmaradó kilenc helyre jelentkezők pedig sikeres vizsga után a vállalkozásnál kapnak munkahelyet, tehát feltétel, hogy leszerződjenek a Diószegi Pékséggel” – mondotta a Maszolnak Szakács István, a központ vezetője.

Az új szakképzésre azon érdeklődőket várják, akik betöltötték a 18-ik életévet, érvényes családorvosi igazolást tudnak benyújtani, igazolással rendelkeznek a sikeresen letett kötelező iskolai 10. osztályról (alapfokú iskolai végzettség). Ahogy említettük feltétel, hogy a jelentkező a képzés sikeres elvégzése után a Diószegi Pékség munkacsapatába kamatoztassa szaktudását. Szakács István szerint a Kanta Szakképző Központban az új szakoktatással együtt százötven növendékük lesz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?