FRISSÍTVE – Paprikaspray-t fújt szét egy diák az iskolában, 20 gyermek rosszul lett

Paprikaspray-t fújt szét egy diák kedden az egyik konstancai középiskolában; több mint húsz gyermek lett rosszul – írja az Agerpres. FRISSÍTÉS: Ütlegelés és egyéb erőszakos tettek, valamint veszélyes tárgyak jogtalan használatának gyanújával indított eljárást a rendőrség.

A Konstanca megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint az eset a konstancai Gheorghe Duca Líceumban történt. A bejelentés alapján a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet, és több mentős egységet vezényeltek ki a helyszínre.

Vizsgálat indult az ügyben | Illusztráció: Pexels

A tanuló az iskolaépületben fújta szét a paprikaspray-t, ami a jelenlegi információk szerint 20 diáknál és két felnőttnél okozott rosszullétet. A katasztrófavédelmi felügyelőség illetékese szerint 18 személyt szállítanak kórházba, mindannyian eszméletüknél vannak. Az érintett gyermekek hányingerre és nehézlégzésre panaszkodtak.

Mint kiderült, egy kilencedikes tanuló fújt szét paprikaspray-t az osztályban. A rendőrség a Konstanca megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságot is tájékoztatta az esetről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?