Papíron halott – elveszítette a pert, hogy nyilvánítsák élőnek

Egy 63 éves Vaslui megyei férfi, akit 2016-ban halottnak nyilvánítottak, bár még élt, elvesztette a halottnak nyilvánítás megsemmisítésére irányuló perét.

A férfit az Agerpres hírügynökség idézi, elmondása szerint azért veszítette el a pert, mert túl későn, mintegy két évvel a halál kimondása után nyújtotta be a fellebbezést, és kérelmét eljárási szempontból elfogadhatatlan
ként elutasították.
„Papíron halott vagyok, bár élek. Nincs jövedelemforrásom, és mivel a papírokban elhunytként szerepelek, nem dolgozhatok, nem tehetek semmit az országban" – mondta a férfi.

Illusztráció: Pexels


Constantin Reliu 1992-ben ment Törökországba dolgozni, utoljára 1999-ben látogatta meg a családját.
Elmondása szerint nézeteltérések miatt megszakította a kapcsolatot rokonaival, és Törökországban telepedett le. A felesége, mivel nem tudott semmit róla, 2013-ban a bírósághoz fordult, kérvényezte, nyilvánítsák a férjét halottnak, ami 2016-ban meg is történt.
Ez év elején a török hatóságok megállapították, hogy lejártak Reliu tartózkodási okmányai, ezért kitoloncolták. Romániába érkezve tudta meg, hogy időközben halottá nyilvánították.
A férfi azt mondja, vissza akar térni Törökországba, ahol állítása szerint vállalkozása van, de ahhoz, hogy visszaszerezze személyazonosságát, ismét bírósághoz kell fordulnia.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?