Összefogás a viharkárok után: Tusnádfürdő testvérvárosai segítenek a helyreállításban
Főként magyarországi testvérárosainak támogatásával építi újjá Tusnádfürdő a júliusi viharban megrongálódott parkjait és zöldterületeit.
A város polgármestere, Butyka Zsolt az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy a július 8-i vihar mintegy 120 fát döntött ki a városközpontban és a parkokban. Az önkormányzat a megyei tanács segítségével megtisztította a területet és eltávolította a veszélyessé vált fákat. Az újratelepítéshez pedig segítséget kért a 13 testvérvárosától, amelyek közül a legtöbb, főként a magyarországiak, a fürdőváros támogatására siettek.
Butyka Zsolt elmondta, hogy Budapest ötmillió forintos támogatást ajánlott fel, és más testvérvárosok is hozzájárulnak – vagy facsemetékkel, vagy pénzügyi támogatással – a városszépítő akcióhoz.
A faültetést tavasszal kezdik, és valódi közösségi esemény lesz: a testvérvárosok képviselői is részt vesznek majd a megrongálódott zöldterületek teljes megújításában. „Mindenki segítséget ajánlott. Jövő tavasszal kezdünk el újratelepíteni mindent, amit a vihar elpusztított” – mondta Butyka Zsolt.
Mint arról a Maszol is beszámolt, július 8-án egy heves vihar jelentős károkat okozott Tusnádfürdőn: több mint száz fa dőlt rá épületekre és járművekre, és számos tető – köztük a városházáé – is megrongálódott.
A polgármester kiemelte, hogy a várost közel 25 éve nem érte ilyen erejű vihar, és azért kértek támogatást a testvérvárosoktól, mert a helyi költségvetés nem teszi lehetővé nagyobb kiadások finanszírozását a facsemeték beszerzésére, különösen a magas árak miatt.
CSAK SAJÁT