Online árverésen osztják a parkolóhelyeket Nagyváradon

Hogy átlátható legyen és ne lehessen pártoskodással megvádolni az illetékeseket, ezentúl kizárólag digitalizált rendszerben, online árverés során lehet parkolóhelyet bérelni Nagyváradon.

Florin Birta polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a rendszert március 3-án indítják, a Parking Oradea online platformon. A rendszert már február eleje óta tesztelik, eddig 4500 személy regisztrált, bár a helyiek szerint még nem működik gördülékenyen, vannak ugyanis lakcímek, amelyek nincsenek bejegyezve.

Online lehet csak lakcím szerinti parkolóhelyet bérelni | Fotó: nagyváradi önkormányzat

Azok viszont, akik lakcímhez tartozó parkolóhelyet szeretnének bérelni felhasználói fiókot kell nyissanak, feltöltve többek között nem csak a személyi igazolványukat, hanem az autó törzskönyvének beszkennelt másolatát is. Az alapján választhatnak a lakcímük mintegy 150 négyzetméteres körzetében lévő szabad parkolóhelyek közül. Birta elmondása szerint azt követően az adott helyre az önkormányzat kiírja az online árverés időpontját, amikor az érdeklődőknek be kell jelentkezniük a részvételhez. Amennyiben csak egy licitáló lesz a helyre, akkor az ajánlat elfogadásával már le is foglalta azt, viszont, ha többen is pályáznak, akkor az egy éves bérleti díjnak megfelelő 160 lejes kikiáltási árról indul az árverés és 50 lejes lépésenként lehet majd licitálni. A licit győztesének 48 órán belül ki kell fizetnie a bérleti díjat, amennyiben ez nem történik meg, úgy tizenkét hónapra eltiltják a rendszer használatától. Az árverés vesztese ellenben szabadon pályázhat más helyre, egy újabb licit során.

Ugyanakkor a parkolóhelyek tulajdonosainak öt nap áll a rendelkezésükre, hogy az új parkolótáblákat felszereljék. A városban az összeset lecserélik – magyarázta a polgármester. Közölte azt is, hogy jelenleg 4500 szabad parkolóhely van, 20 500 helynek már van bérlője, viszont ahhoz, hogy azt megtartsák 90 napon belül regisztrálniuk kell a rendszerbe és aktualizálniuk kell az adataikat. A parkolótáblákat nekik is le kell cseréljék.

Birta elmondása szerint az adatbázist összekapcsolják a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR) és a közlekedési rendészet adatbázisával, így ellenőrizni tudják, ha valaki nem újítja meg a kötelező gépjármű-biztosítását vagy a műszaki vizsgát, és elvehetik a parkolóhelyet. Ugyanígy dolgoznak egy megállapodáson a szociális ügyek igazgatóságával és a kataszteri hivatallal is, hogy ellenőrizzék a fogyatékkal élők lakcím szerinti parkolóhelyeit, valamint tulajdonosváltás esetén felszabadítsák a parkolóhelyet.

A város elöljárója szerint a nagyváradi rendszer egyedülálló az országban, mert bár online platformok parkolóhely-választásra más városban is vannak, kizárólag online árverésen történő elosztásra nincs példa.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?