Önkéntes katonai szolgálat Romániában: elég vonzó lesz az 5200 euró?

A román védelmi miniszter szerint 2026-ban akár 3000 újonc kiképzése is megvalósulhat, a pontos létszám azonban a minisztérium számára jóváhagyott költségvetéstől függ.

Radu Miruță úgy véli, hogy a négyhónapos önkéntes katonai szolgálatért járó 27 ezer lej bruttó juttatás – amely mintegy 15 ezer lej nettó összegnek felel meg – elegendő ösztönzést jelenthet a fiatalok számára.

Kiderül, idén hány önkéntes katonát képeznek | Fotó: Védelmi Minisztérium Facebook oldala

A tárcavezető rámutatott: 2007 óta nem történt toborzás a hadseregbe, így az utánpótlás gyakorlatilag megszűnt. Hasonlatával élve: egy olyan „csőről” van szó, amelyen keresztül korábban levegő áramlott, ám az elmúlt 19 évben nem érkezett új belépő, ezért a rendszerből kifelé is egyre kevesebben távoznak aktív szolgálattal, idézi a minisztert a Digi24 hírtelevízió.

Miruță szerint kifejezetten jó kezdeményezés a négy hónapig tartó önkéntes katonai program, az ezt szabályozó törvény az idei év elején lépett hatályba. A minisztérium 2026-ban 18 és 35 év közötti fiatalok számára tervezi a kiképzést, a költségvetési forrásoktól függően 1000 és 3000 fő közötti létszámmal.

„Mi 3000 főre nyújtottunk be igényt, majd kiderül, hány főre kapunk fedezetet” – mondta a miniszter. Hozzátette: az év végére először kerülhet ki egy olyan új generáció a rendszerből, amely nem csupán kéthetes alapképzésen vett részt, hanem teljes, négy hónapos felkészítésben részesült.

A program résztvevői a kiképzés ideje alatt szállást, ellátást és folyamatos felkészítést kapnak, a négy hónap végén pedig 27 ezer lej bruttó juttatásban részesülnek. Emellett elsőbbséget élveznek, ha a későbbiekben a rendszerben szeretnének maradni.
„Úgy gondolom, lesz érdeklődés. Ez az első év, majd meglátjuk, hogy a 27 ezer lej elég vonzó-e, de ez mindenképpen egy fontos első lépés” – hangsúlyozta Radu Miruță.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?