Indítványt nyújtanak be Radu Miruţă védelmi miniszter ellen felelőtlennek ítélt kijelentései miatt

A Béke – Románia az első elnevezésű parlamenti frakció egyszerű indítványt készül benyújtani Radu Miruţă védelmi miniszter ellen a nemzetbiztonságot és védelmi politikát érintő felelőtlen kijelentései miatt, írja az Agerpres.

Clement Sava szenátor szerint A progresszív Radu Miruţă miniszter felelőtlen kijelentéseivel és a stratégiai elemzés képességének hiányával veszélyezteti Románia védelmi politikájának hitelességét címet viselő indítványt a frakció 12 szenátora és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) 28 szenátora írta alá.

Csak nemrég tette le az esküt. | Fotók: Radu Miruţă Facebook-oldala

Románia egy maximális stratégiai érzékenységű területen fekvő állam, a NATO keleti szárnyán, közvetlen felelősséggel a Fekete-tenger biztonságáért, az Európai Unió határainak védelméért és a regionális stabilitásért. Ebben az összefüggésben a román fegyveres erők távoli hadműveleti színtereken, például Grönlandon való esetleges részvételével kapcsolatos bármely nyilvános nyilatkozatnak szigorú, és törvényileg, illetve politikailag is megalapozott stratégiai elemzésen kell alapulnia, nem lehet spekuláció vagy egyszerű politikai kommunikációs gyakorlat – mutatnak rá az indítványban a kezdeményezők, akik aggodalommal vették tudomásul a vezetés és a nyilvános kommunikáció minőségének súlyos romlását a Radu Miruţă USR-s miniszter vezette védelmi minisztérium szintjén.

Az indítvány kezdeményezői szerint a védelmi miniszter nyilatkozatai a román hadseregnek egy esetleges grönlandi katonai misszióban való részvételéről felelőtlenek, és úgy vélik, hogy Radu Miruţă politikai hanyagsággal járt el, amely összeegyeztethetetlen a betöltött pozíciójával.

Felelőtlenül nyilatkozott a miniszter az indítvány kezdeményezői szerint.

A kezdeményezők szerint az indítvány benyújtását az indokolja, hogy Romániának a védelem és biztonság területén nemzeti érdekeinek védelmére van szüksége egy rendkívül ingatag geopolitikai helyzetben, amelyben „a döntéshozatali felelősség és a stratégiai szigor elengedhetetlenek az állam stabilitásához”.

Az indítványt aláírók úgy vélik, hogy Románia NATO-hoz, ENSZ-hez vagy az Európai Unióhoz köthető kötelezettségei és a „tettre készek koalíciója típusú forgatókönyvek” közötti egyértelmű különbségtétel hiánya veszélyes precedenst teremt. Az ilyen stratégiai kétértelműség aláássa a román állam hitelességét, és felesleges operatív és diplomáciai kockázatokat eredményezhet – szögezik le.
A Béke – Románia az első elnevezésű parlamenti frakció szombaton egy másik egyszerű indítvány előkészítését is bejelentette, amelyet Oana Ţoiu külügyminiszter ellen fognak benyújtani a második parlamenti ülésszak elején. A felsőház szabályzata szerint az egyszerű indítványokat a szenátus plenáris ülésén kell benyújtani az ülésvezetőnek. A törvényhozó testület januárban parlamenti vakáción van.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?