Nőgyilkosság: a mezőméhesi fiatal nő volt idén a 28. áldozat

A mezőméhesi 23 éves Anda halála volt a 2025-ös év 28. nőgyilkossága Romániában. A gyilkosság elkövetésével gyanúsított Emil Gânj még mindig körözés alatt áll.

Romániában a nők csaknem fele (45,5 százalék) szenvedett el pszichológiai erőszakot partnere részéről, szemben az EU-s átlaggal, ami 29,9 százalék – áll az Eurostat adataiban.

Emil Gânj, aki a gyanú szerint megölte volt élettársát és felgyújtotta a házát, korábban nemcsak egy másik gyilkosság miatt ítélték el, hanem kiskorúval létesített szexuális aktusért is – derül ki a Snoop oknyomozó portál szerdai beszámolójából. Akkor Gânj felfüggesztett büntetést kapott, utána kétszer gyilkolt.

Idén 28 nőt gyilkoltak meg | Fotó: Pixabay

A gyanúsított döbbenetes előélete

A Snoop által feltárt bűncselekmény 2006-ban történt, amikor Emil Gânj már nagykorú volt, de a korábbi büntető törvénykönyv szerint 2008-ban bűntettét nem nemi erőszaknak, hanem „kiskorúval való szexuális aktusnak” minősítették, és három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Az újságírók a nyilvános iratokból kiderítették, hogy 2008-ban a marosvásárhelyi bíróság elutasította áldozatának és szüleinek a fellebbezését, amit azért nyújtottak be, mert túl enyhének találták a kiszabott ítéletet.

A bíróság úgy vélte, hogy „egy 21 éves fiatal esetében, akinek magatartása még formálható, és aki először került szembe a törvénnyel”, egy „túl szigorú büntetés” eltérítené az ítélet nevelő céljától. 2008-ban Emil Gânj elkerülte a börtönt, noha még a büntetőeljárás idején is találkozott áldozatával. 2007. február 9. és március 11. között „a két fél együtt élt, többször is szexuális kapcsolatot létesítettek”, „az áldozat beleegyezésével” – áll a bírósági ítéletben.

A férfi szabadlábon maradt, majd 2011-ben megölt egy férfit. Később feltételesen szabadlábra helyezték, noha a büntetése csak 2026-ban járt volna le. Most a rendőrség keresi, mivel ő a fő gyanúsított Anda, a 23 éves volt barátnője halála ügyében.

Felfüggesztett büntetés a kiskorúval létesített szexuális kapcsolatért

A 2023-as 217. számú és 424. számú törvény által módosított új Büntető Törvénykönyv szerint, amely 2024. január 1-jén lépett hatályba, a szexuális beleegyezés korhatára 16 év. Bármilyen szexuális aktus egy ennél fiatalabb kiskorúval erőszaknak minősül, még akkor is, ha a kiskorú látszólag beleegyezett.

Kiskorú elleni nemi erőszakért 7–12 év börtön jár – súlyosbító körülmények esetén ennél is több.
Az elmúlt években több ezer esetben az elkövetőket „kiskorúval való szexuális aktusért” ítélték el felfüggesztett büntetéssel, holott az áldozatok 12, 13 vagy 14 évesek voltak, a cselekmények egyértelműen tartalmaztak erőszakot vagy manipulációt, sőt sokszor testi erőszakot vagy fenyegetést is.

Számos esetben 11–13 éves lányok „egyeztek bele” szexbe 30–40 éves férfiakkal, vagy a kapcsolatot „kölcsönös beleegyezésűnek” minősítették, annak ellenére, hogy az életkori különbség és a társadalmi-gazdasági helyzet egyértelműen nemi erőszakra utalt.

A bírók gyakran kerülték a nemi erőszak minősítést – amely kényszert, erőszakot vagy a beleegyezés hiányát feltételezi.

Az ENSZ, az WHO és az Isztambuli Egyezmény szerint a nőgyilkosság – vagy feminicídium – egy nő vagy lány szándékos meggyilkolása, amelyet gyakran férfi partner követ el gyűlöletből,

Az év első négy hónapjában a román rendőrség 3788 ideiglenes távoltartási végzést adott ki. Ebből 1464-et alakítottak át bírósági távoltartási végzéssé.

Ugyanebben az időszakban a rendőrök 40 030 családon belüli erőszakos esethez vonultak ki, ebből 19 984 városi, 20 046 pedig vidéki környezetben történt.
A legtöbb bűncselekmény testi sértéshez vagy más erőszakhoz köthető – ezek a teljes esetek 57 százalékát teszik ki (8757 eset). Ezt követik a fenyegetések 12 százalékkal (1840 eset). Ez a két kategória együttesen a 2025-ben nyilvántartott esetek kétharmadát jelenti. De nem minden erőszakról értesítik a rendőrséget, sok visszaélés „láthatatlan” marad. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?