Magyarázkodik a rendőrség a brutálisan meggyilkolt fiatal nő ügyében – „Soha nem kért távoltartási végzést”
A 22 éves, kedden baltával meggyilkolt fiatal nő soha nem kért távoltartási végzést, bár a 112-es segélyhívó számra több bejelentés is érkezett az élettársával való verbális konfliktusok miatt – tájékoztatott kedden a Prahova Megyei Rendőrség.
Mint megírtuk, a várandós nőt baltával gyilkolta meg korábbi élettársa. A brutális emberölést fényes nappal, az utcán, az áldozat gyermekeinek szeme láttára követte el.
„A 2025.06.16-i meghallgatás során az áldozat édesanyja írásban nyilatkozott az ügyész előtt, hogy az áldozat és a férfi között voltak konfliktusok, de nem jelentették azokat a rendőrségnek, mert minden alkalommal kibékültek” – pontosít a rendőrség. A vizsgálatok során azt is megállapították, hogy az évek során többször is érkeztek 112-es segélyhívások a áldozat és az elkövető, illetve az elkövető és a lány családja közötti verbális konfliktusok miatt.
A Prahova megyei rendőrség szerint ellentétben a nyilvánosságban elterjedt híresztelésekkel, június 16-án, a bűncselekmény elkövetésének napján sem érkezett közvetlen bejelentés vagy 112-es segélyhívás az érintettektől,
„Az idén nem érkezett bejelentés, 112-es segélyhívás, panasz vagy büntetőfeljelentés az áldozat részéről erőszakos cselekményekről. 2022 szeptemberében a fiatal nő édesanyja a 112-es segélyhívó számon bejelentette a rendőrségnek, hogy verbális konfliktusa van vejével (a gyilkosság elkövetőjével). A beavatkozás során megállapítást nyert, hogy a két fél között verbális konfliktus alakult ki, és mind a gyanúsítottat, mind a bejelentőt megbüntették sértő szavak és kifejezések használata miatt. 2024 júliusában a fiatal nő bejelentette, hogy mind ő, mind testvére verbális konfliktusba keveredett a szóban forgó férfival (a gyilkosság elkövetőjével). A rendőrség beavatkozása során nem állapítottak meg bűncselekményt. 2024. szeptember 13-án két 112-es segélyhívás érkezett, amelyekben a fiatal nő (az áldozat) azt jelentette, hogy egy szomszédja megfenyegette. A rendőrség beavatkozása során megállapítást nyert, hogy valójában a nő nem a szomszédjával, hanem élettársával került szóváltásba. A második hívás után az érintett férfit szabálysértésért megbírságolták, és szakorvosi ellátásra szállították” – áll a közleményben.
Kapcsolódó
Ugyanakkor a rendőrség kiemeli, hogy egyik esetben sem, amikor a fiatal nő verbális konfliktusba keveredett élettársával, nem tett feljelentést a rendőröknek, hanem a beavatkozások során kijelentette, hogy csak kölcsönös sértések történtek.
„Ezenkívül megemlítjük, hogy minden beavatkozás alkalmával a rendőrök az eljárásoknak megfelelően kockázatértékelési űrlapokat töltöttek ki, és az áldozat soha nem kérte tőlük ideiglenes védelmi rendelet kiadását. Ugyanakkor minden esetben átadtak nekik kérelmi mintákat, amelyeket az érintetteknek a bírósághoz kellett benyújtaniuk védelmi rendelet kiadásának kérelmezése céljából. A vizsgálatokból az is kiderült, hogy a Prahova megyei rendőrség nem kapott a bíróságoktól védelmi végzéseket az érintettek nevére kiállítva” – közölte a rendőrség.
Mint megírtuk, a 22 éves fiatal nő hétfőn meghalt, miután élettársa, egy 37 éves férfi fejbe verte egy baltával. Igazságügyi források az Agerpres hírügynökségnek elmondták, hogy a nő a szüleinél tartózkodott, bár élettársa erőlette, nem akart visszamenni hozzá. A férfi beismerte tettét. A bírósági portál szerint a Prahova megyei bíróság kedden elfogadta az ügyészek javaslatát, és 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte a férfit családtag elleni súlyos emberölés vádjával.
CSAK SAJÁT