Nicușor Dan letette a hivatali esküt
Nicușor Dan a parlament két házának közös plenáris ülésén letette a hivatali esküt, ezzel megkezdődött államelnöki mandátuma.
A parlament tudomásul veszi az eskületételt, és ezzel megkezdődik az államelnök mandátuma. Az Alkotmány 82. cikkelye értelmében a megválasztott elnök a következő esküt mondta: „Esküszöm, hogy minden erőmet és képességemet a román nép szellemi és anyagi felemelkedésének szentelem, tiszteletben tartom az alkotmányt és az ország törvényeit, megvédem a demokráciát, a polgárok alapvető jogait és szabadságait, Románia szuverenitását, függetlenségét, egységét és területi integritását. Isten engem úgy segéljen!”.
Az ülésteremben jelen vannak Traian Băsescu és Emil Constantinescu volt elnökök, Margareta hercegnő, Daniel pátriárka, a diplomáciai testület képviselői, a kormány tagjai, intézményvezetők és politikai vezetők. Nicușor Dan lánya is jelen van az eskütételen, a megválasztott elnök azzal magyarázta, hogy párja a fiuk egészségügyi problémája miatt nem tud részt venni. Az AUR, az SOS Románia és a POT képviselői távol maradtak.
Nicușor Dan Románia ötödik elnöke. Az ország elnökének mandátuma 5 év, és az eskü letételének napjától kezdve kezdődik. A mandátum ideje alatt az elnök nem lehet párttag, és nem tölthet be semmilyen más köz- vagy magántisztséget.
Nicușor Dan első elnöki beszéde
„Biztosíthatom Önöket, hogy olyan elnök leszek, aki nyitott a társadalom hangjára” – mondta Nicușor Dan első elnöki beszédében. Megköszönte az elmúlt hetekben folytatott „lenyűgöző vitát”, hangsúlyozva, az emberek megszólaltak, megmutatva, hogy érdekli őket, milyen irányba halad Románia.
„A társadalom megmutatta, hogy él és erős. Arra kérem Önöket, hogy továbbra is mutassanak fel erőt, gyakoroljanak nyomást az államra a reformok érdekében. Biztosíthatom Önöket, hogy olyan elnök leszek, aki nyitott a társadalom hangjára” – mondta az eskütétel után Nicușor Dan.
Kifejtette, rövid távon Románia problémája a költségvetési hiány, éppen ezért nemzeti érdek, hogy olyan kormánya legyen, amely mögött parlamenti többség áll. „Nemzeti érdek, hogy ez a koalíció végrehajtsa azokat a költségvetési reformokat, amelyekre Romániának szüksége van. Románia nemzeti érdeke, hogy a stabilitás üzenetét közvetítse. Felszólítom a pártokat, hogy a nemzeti érdekek szerint cselekedjenek. Nem a múltról lesz szó, hanem Románia közvetlen jövőjéről” – hangoztatta az új államfő.
A költségvetési politika kiszámíthatóságát tartja a legsűrgősebbnek
Nicuşor Dan hétfőn a beiktatása után hangsúlyozta, hogy az ország számára a legsürgősebb teendő egy parlamenti többség által támogatott kormány megalakítása, ami kiszámíthatóságot biztosít potenciális a befektetők számára.
A parlamentben nyilatkozó államfő a sajtónak elmondta: egy szilárd támogatottságú kormány megalakításával Románia azt üzenné a beruházóknak, hogy az országban stabilitás van, és nem fordulhat elő, hogy hat hónap múlva is kormányváltás legyen, számol be az Agerpres hírügynökség.
Nicuşor Dan szerint ez a legsürgősebb feladat, amit a következő egy-két hónapban meg kell oldani, hogy biztosított legyen a 2025-2026-os költségvetési politika kiszámíthatósága.
A deficit problémájának megoldása után be kell vonni a szakembereket az ágazati stratégiák kidolgozásába – tette hozzá az államelnök.
Az új államfő szakmai és politikai karrierje
Nicușor Dan (55 éves) szakmáját tekintve matematikus. Középiskolás korában tagja volt a román nemzeti matematikai csapatnak, amely 1987-ben és 1988-ban aranyérmet nyert a nemzetközi olimpián. A középiskola elvégzése után a Bukaresti Egyetem matematikai karán diplomázott, majd 1992-ben Franciaországban folytatta tanulmányait, ahol a neves Sorbonne Egyetemen szerzett doktori fokozatot. Az 1990-es évek végén tért vissza Romániába, ahol Emil Constantinescu elnök felajánlotta neki a diaszpóraügyi államtitkári posztot. Nicușor Dan visszautasította.
A szakma iránti szenvedélye miatt francia mintára létrehozta Bukarestben a Felsőbb Normáliskolát, az egzakt tudományok elit diákjai számára létrehozott oktatási intézményt. Ezzel párhuzamosan bekapcsolódott a főváros épített örökségének megmentéséért küzdő civil mozgalmakba.
2012-ben a civil életből a politikai színtérre lépett. Függetlenként indult a fővárosi polgármesteri címért, akkor 9%-kal a harmadik helyen végzett. A választást elsöprő fölénnyel Sorin Oprescu nyerte (56%), akit akkor az USL, a PSD és a PNL szövetsége támogatott. 2015-ben Nicușor Dan elindította a Mentsük meg Bukarestet Unió (USB) nevű pártot, egy évvel később pedig ismét elindult a fővárosi főpolgármesteri székért. Bár több mint 30%-ot szerzett, Nicușor Dan alulmaradt Gabriela Fireával szemben (42%).
A 2020-as helyhatósági választásokon Nicușor Dan bejelentette, hogy indul a fővárosi főpolgármesteri tisztségért, és Gabriela Fireát legyőzve ő lett a főváros polgármestere, a tisztséget a tavaly nyári helyhatósági választásokon - szintén függetlenként - ismét elnyerte.
CSAK SAJÁT