Nicolae Ciucă „hanyatlást” érez, Rareș Bogdan „haszonházaságról” beszél

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă azt mondta vasárnap egy Brăila megyei pártrendezvényen, hogy a PNL egyfajta erodálódást, azaz hanyatlást élt meg 2019-es kormányra kerülése óta, amely „meglehetősen bonyolult” időszak volt, de a választókkal állandó és őszinte párbeszédet kell folytatni.

Erről az Agerpres számolt be, kiemelve, hogy a szenátus elnöke szerint 2019-ben még „senki sem gondolta volna”, hogy ennyire bonyolult időszak elé néznek. Ez idő alatt a párt felelősséggel vállalta a kockázatokat, és a választókat „őszintén” tájékoztatnia kell arról, hogy mely döntései voltak jók, és melyek elhibázottak, illetve, hogy milyen befejezetlen feladatai maradtak még”, jelentette ki.

Ciucă úgy véli, hogy a PNL-nek sikerült egyensúlyban tartania az országot és politikai stabilitást biztosítania, akkor is, amikor egyedül, és akkor is, amikor többedmagával kormányzott.

Fotó: Nicolae Ciucă Facebook-oldala/archív felvétel

Ugyancsak a Brăila megyei pártrendezvényen szólalt fel Rareş Bogdan európai parlamenti képviselő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke, aki kifejtette, hogy a PNL és a Szociáldemokrata Párt (PSD) koalíciója egy „haszonházasághoz” hasonlít, amelyben a felek nem szerelmesek egymásba, de tisztelik egymást. Hangsúlyozta, hogy nem szeretné „érdekházaságnak” nevezni, bár azt körülírta a példájával, hiszen ahogyan fogalmazott: „Odatett édesanyád és édesapád, hogy megházasodj, de ez nem jelenti azt, hogy szerelmes vagy.” Szerinte ez a kényelmi politikai kapcsolat egy igen feszült kontextusban történik az orosz-ukrán háború kapcsán, mert ha Mikolajiv és Odessza elesik, és Oroszország megközelíti Renit és Izmailt, amelyek közel vannak Brăilához, Galachoz és Tulceához,, akkor „Románia valós veszélyben, Moldova pedig totális veszélybe” kerül.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?