Ciucă: helyes döntés volt két évvel ezelőtt koalícióra lépni a PSD-vel, nem bánom

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke saját bevallása szerint nem bánja, hogy alakulata koalícióra lépett a Szociáldemokrata Párttal (PSD), mert így sikerült politikai stabilitást biztosítaniuk az elmúlt két évben.

Nicolae Ciucă a Digi24 televízió egyik kedd esti műsorában beszélt erről. A műsorban a főbb politikai pártok vezetői által beküldött kérdésekre is válaszolt a PNL elnöke. Marcel Ciolacu PSD-elnök azt kérdezte tőle, hogy a koalíciójuk létrehozása után két évvel még mindig helyesnek tartja-e a döntést.

„Továbbra is úgy gondolom, hogy nagyon jó döntés volt, nem bánom” – válaszolt Ciucă. Hozzátette, a 2021 végi belpolitikai, gazdasági helyzetben és az adott nemzetközi kontextusban erre volt szüksége Romániának, és bár sokan mindössze három-négy hónapot jósoltak a koalíciónak, az immáron két éve működik.

Fotó: gov.ro

A Jobboldal Erejének vezetője, Ludovic Orban azt kérdezte Ciucától, hogy mikor mondják fel a koalíciót a PSD-vel. A PNL elnöke szerint a stabilitás érdekében „a 2024-es választási év végéig” folytatják a közös kormányzást, de valamennyi választáson önállóan indulnak. Hozzátette, „nem lesz könnyű” a közös munka a kampányok alatt, de felelőtlenség lenne az emberekkel szemben felrúgni az együttműködést. „Milyen lenne, ha odaállnánk a polgárok elé és azt mondanánk, hogy jönnek a választások, és mi most nem akarjuk kormányozni az országot?” – tette fel a kérdést.

Egy másik kérdésre válaszolva a liberálisok elnöke kizárta, hogy alakulata koalícióra lépjen a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR). „A lehetséges politikai konstrukciókról folytatott tárgyalásokon soha nem jöttek szóba szélsőséges pártok. A PNL egy jobbközép párt, és az ebbe a középszegmensbe illeszkedő alakulatokkal tud koalícióra lépni” – fogalmazott. Hozzátette, az Európa-szerte egyre inkább teret nyerő szélsőségesség aggasztó, az extrémizmus ugyanis „kívül esik a normalitáson, nincs semmi köze a rációhoz”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?