Közösen támogatott, független államfőjelöltet keres a koalíció?  

Viszonylag kicsi az esélye jelenleg a koalíció szakadásának Marius Pieleanu szociológus szerint. A szociáldemokratákhoz közel álló szakember nem zárta ki, hogy egy párton kívüli közös államfőjelöltben egyezik meg a két kormányzó párt. 

Marius Pieleanu az RFI rádiónak elmondta: a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) több szövetségalkotási alternatívája van, mint a szociáldemokratáknak, mivel újjáépítheti a jobboldali koalíciót. A szociológus szerint a Mentsétek meg Románia Szövetségben van nyitottság egy ilyen ilyen projektre, ha azt nem is Cătălin Drulă pártelnök képviseli. Hozzátette: egy ilyen egyezség akár az államfőjelötlségre is vonatkozhat, hiszen legalább húsz éve jobboldali Románia elnöke. 

Pieleanu úgy látja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) megnyeri ugyan a választásokat, de nem tudja irányítani a koalícióalakítás, az új parlamenti többség és az elnökválasztás kimenetelét. „Tisztában van azzal, hogy megtörténhet az, amit már átélt néhány évvel ezelőtt: megnyerte a választásokat, de nem tudott parlamenti többséget alkotni. Maradna a szuverenista, szélsőséges, újkonzervatív, kommunista beütésű és enyhén legionárius pártokkal való szövetkezés, amely kockáztatná a Marcel Ciolacu nevével fémjelzett PSD-t, mint elfogadott párt, amely nem akar belenyúlni az igazságszolgáltatásba, amey az európai szociálisták családjának része. Mindez az építkezés eltűnne egy ilyen szövetséggel. Tehát a PSD-nek nincs más választása, a PNL-vel való együtt menetelésre van ítélve” - fogalmazott a szociológus.

Mindkét pártelnök lemondhat az államfőjelöltségről Fotó: Agerpres         

Pieleanu úgy látja, a jelenlegi koalíció szakadásával Románia egy olyan politikai válságba kerülne, amely elég kényes geopolitikai és regionális helyzeteket idézne elő. A szociológus azt is elmondta: komoly tárgyalások folynak a két pártban arról, hogy egy független, pártokon kívüli államfőjelöltet támogassanak. A jelölt nevére vonatkozó kérdésre Pieleanu azt válaszolta: „nem tudom, lehet Mircea Geoană, lehet Eduard Hellvig”.   

Ionuț Stroe, a PNL szóvívője csütörtökön mesének nevezte a koalíció felbomlásáról szóló sajtóinformációt. Szerdán olyan értesülések jelentek meg, melyek szerint a jobboldali koalíció újjáépítéséről folytat tárgyalásokat a PNL, s nem zárja ki, hogy hamarosan szakít koalíciós partnerével, a PSD-vel. A két kormányzó párt viszonya a választások összevonásáról szóló sikertelen megbeszélések után vált feszültté. Bár pénteken még tárgyalnak egyszer a koalíciós pártok a választásokról, médiaértesülések szerint semmi esély nincs már arra, hogy összevonják az európai parlamenti és a helyhatósági választásokat. 

Marcel Ciolacu miniszterelnök szerda este Rómában azt mondta: amennyiben a PNL kilép a kormányból, ő lemond miniszterelnöki tisztségéről. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Nicolae Ciucă PNL-elnökkel folytatott beszélgetései alapján ezt a forgatókönyvet kizártnak tartja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?