Nemcsak a polgárok, a nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltette a román kormány AI-tanácsadója
A beüzemelése óta eltelt egy hónapban ION, a virtuális kormányzati tanácsadó mintegy 750 ezer üzenetet kapott – tájékoztatott szerdán a kutatási minisztérium. A közlemény szerint mintegy 2,5 millió látogatót regisztrált a mesterséges intelligencián (AI) alapuló robottal való kommunikációra létrehozott honlap.
A minisztérium azt is hozzátette, hogy a téma felkeltette a nemzetközi sajtó és a mesterséges intelligencia vezető kutatóinak figyelmét, akik méltatták, hogy Románia a világon elsőként alkalmazta ezt a technológiát a polgárok és a döntéshozók közötti kapcsolat erősítésére.
„Ebben az első hónapban a kutatási, innovációs és digitalizálási tárca számos üzenetet, ajánlást, fejlesztési tippet és építő jellegű kritikát kapott a ION-projekthez kapcsolódóan” – számolt be a közlemény.
A legfontosabb felvetett kérdések az adatvédelemre, illetve a minisztérium képviselői és a projektet kezdeményező vállalat közötti kapcsolatra vonatkoztak.
„A ION-projekt nem kér vagy gyűjt személyes adatokat azoktól a kérdéseket feltevő vagy problémákat jelző személyekről az erre a célra létrehozott weboldalon, vagy a közösségi médián keresztül. Csak azokat az információkat gyűjti be, amelyeket a ION-projekt felhasználója a weboldalon közzétett üzenetben megad. Sem a projekt kezelője, sem más érintett személy nem gyűjti a felhasználó személyes adatait. A rendszert úgy fejlesztették ki, hogy az üzenetet küldő személy tartózkodási helyére vagy az internetprotokoll (IP) címére vonatkozó adatokat nem őrzik meg” – nyomatékosította közleményében a minisztérium.
Személyes adatokat kizárólag a ION-projekthez csatlakozni kívánó személyek számára fenntartott szegmensben kérnek a felhasználótól, és itt is a felhasználó beleegyezése alapján és a weboldal megfelelő részében közzétett adatvédelmi szabályzatnak megfelelően történik az adatok gyűjtése - tette hozzá a tárca.
Azt is leszögezte a minisztérium, hogy a kormánynak nincs szerződéses kapcsolata a ION-projektben részt vevő természetes vagy jogi személyekkel. A minisztérium megállapodást kötött a projekt fejlesztőivel, amiben kifejezetten rögzítik, hogy utóbbiak nem kérnek semmilyen ellenszolgáltatást a munkájukért.
CSAK SAJÁT