Nem tűrik: kitiltotta a Bolt a nőket titokban filmező nagyváradi sofőrt
Kitiltotta a Bolt az egyik nagyváradi sofőrt, miután az obszcén kommentárral kísért fotókat és videófelvételek közölt közösségi oldalán fiatal lányokról, nőkről.
A cég elhatárolódott a 36 éves férfi tettétől, a sajtóban megjelentek nyomán azonnal és véglegesen megvonták az alkalmazáshoz való hozzáférését. Közleményükben hozzátették, hogy amennyiben rendőrségi eljárásra kerül sor, úgy abban a hatóságok rendelkezésére állnak. A vizsgálat már elkezdődött, a Bihar megyei rendőr-főkapitányság a Bihoreanul riportja nyomán indított nyomozást. Feljelentés ez ügyben előtte nem történt.
A portál figyelmét olvasói panaszok irányították a 36 éves Andrei B. közösségi oldalára, ahol mint kiderült, rendszeresen hozott nyilvánosságra fiatal lányokról, nőkről készült fotókat és videófelvételeket azok tudta és beleegyezése nélkül. A felvételekhez esetenként obszcén megjegyzéseket is fűzött, és azzal büszkélkedett, hogy a dark-weben ennél sokkal „erősebb” tartalmat is megoszt.
Áldozatait többször autójából filmezte, máskor az utcán fotózta őket, de az is előfordult, hogy egyszerűen mások megosztott képeit vette át. Arra is van példa, hogy sofőrként utasa magánbeszélgetését rögzítette és hozta nyilvánosságra, miközben a felvételen – ahol bár a nő arcát kitakarta – látszott az is, hogy a nő épp hová utazott. Egy anya megdöbbenve fedezte fel, hogy kiskorú lánya fotója is felkerült az illető oldalára, míg egy másik fiatal nő a személyes biztonsága miatt aggódott a történtek után.
A Bihoreanul úgy tudja, hogy a férfi korábban radiológus asszisztensként dolgozott egy magánkórházban, de illetlen viselkedése miatt elbocsátották. Úgy tudni, hogy azért rúgták ki, mert a női alkalmazottak panaszkodtak rá, szerintük viselkedése már a zaklatás határát súrolta. Jelenleg angolt tanít gyermekeknek egy az apja által vezetetett magániskolában. E mellett dolgozik, pontosabban dolgozott sofőrként a Boltnál és az Ubernél.
Kapcsolódó
Amikor szembesítették tettével, nem érezte úgy, hogy bármi helytelent tett volna. Szerinte joga van a véleménynyilvánításhoz, a felvételek nyilvános térben készültek, az átvett fotókat is a közösségi médiából vette át. A Bihoreanulnak azt is mondta, hogy „lelki önvédelemből” filmez, és már nagyon régóta meg is osztja az „emlékeit”.
Nem ez az első eset, hogy nőkről titokban készült vagy beleegyezésük nélkül átvett fotók nyilvánosságot kaptak. A napokban írtunk az önkielégítők honlapjáról, ahol hasonló stílusban estek abúzus áldozatául. A rendőrség vizsgálatot indított, a fórumot azóta lekapcsolták az internetről, mint ahogyan most a váradi sofőr közösségi médiában lévő oldala is elérhetetlenné vált.
CSAK SAJÁT