Nem kell megvárni, hogy fájjon – Ingyenes prosztatarák-szűrésre várják a háromszéki férfiakat
A prosztatarák alattomos betegség, kezdetben nem ad figyelmeztető jelet. Amíg nem fáj semmi, könnyű későbbre hagyni az orvosi vizsgálatot. A sepsiszentgyörgyi kórház ezért azokat a 45 év feletti férfiakat is várja november 16–20. közötti ingyenes szűrésére, akik jól érzik magukat. Beutaló nem kell, időpontot telefonon lehet kérni.
Az ingyenes szűrőprogram arra ad lehetőséget, hogy a háromszéki férfiak a tünetmentes időszakban beszéljenek szakorvossal.

A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház Kovászna Megye Tanácsával közösen hatodik alkalommal szervezi meg a novemberi vizsgálatokat.
Jó közérzet mellett is lehet ok az ellenőrzésre
Bíró András urológus főorvos szerint éppen a kezdeti tünetmentesség miatt fontos, hogy a férfiak ne kizárólag akkor gondoljanak az ellenőrzésre, amikor már valamilyen változást tapasztalnak. „Minél korábban derül fény egy elváltozásra, annál több lehetőség áll rendelkezésünkre a kezelés megtervezésére és annál kedvezőbbek lehetnek a hosszú távú kilátások” – hangsúlyozta.
A főorvos azt tanácsolja, hogy az életkor és az egyéni kockázati tényezők alapján javasolt vizsgálatokat ne halogassák. A novemberi program a 45 év felettieknek kínál ingyenes lehetőséget az ellenőrzésre.
A kórházban 2024-ben 40, tavaly 36, idén október 30-ig pedig 32 új prosztatarákos megbetegedést diagnosztizáltak. Ezek az intézményben felismert esetek számai, nem kizárólag a szűrőprogram eredményei.
András-Nagy Róbert kórházmenedzser szerint a szűrés egyik legfontosabb értéke, hogy lehetőséget ad egy esetleges betegség időbeni felismerésére. „Kórházunk célja, hogy ne csak akkor találkozzunk a páciensekkel, amikor már panaszuk van, hanem a megelőzésben is aktív szerepet vállaljunk” – fogalmazott.

Az időpontkéréshez nem kell megvárni, hogy valami fájjon. A részvételhez beutalót sem kell beszerezni: előzetes telefonos jelentkezés után személyi igazolvánnyal lehet érkezni.
Időpontkérés az egészségért
A vizsgálatokat november 16–20. között a sepsiszentgyörgyi megyei kórház járóbeteg-rendelőjének urológiai kabinetjében végzik. A 45 év feletti férfiak a 0736 636 249-es telefonszámon jelentkezhetnek.
A sepsiszentgyörgyi kórház a hozzátartozókat is arra kéri, hogy szóljanak a lehetőségről édesapjuknak, férjüknek, testvérüknek, így egy beszélgetés segíthet abban, hogy a régóta halogatott ellenőrzésnek végre időpontja legyen.
CSAK SAJÁT


