Négyéves gyermek megerőszakolásával gyanúsítanak egy kiskamaszt

Vizsgálati fogságba helyeztek egy 14 éves gyulafehérvári fiút, mert egy mindössze négyéves kislány megerőszakolásával gyanúsítják.

A Fehér megyei törvényszéki ügyészség csütörtöki közleménye szerint a fiú szeptember 6-án, a gyulafehérvári várban orális együttlétre vette rá a gyermeket, kihasználva, hogy az nem képes akaratát kifejezni.

A kiskamasz nem volt teljesen beszámítható állapotban | Illusztráció: mesterséges intelligencia által generált fotó

A pszichiátriai vizsgálat szeptember végén megállapította, hogy a kiskamasz csökkent beszámíthatósági állapotban volt tette elkövetésekor.

A fiút kedden vették őrizetbe, a gyulafehérvári bíróság pedig szerdán rendelte el a 30 napra szóló előzetes letartóztatását.

Amennyiben tudomása van gyerekekkel szembeni visszaélésről, bántalmazásról, hívja az 119-es segélyhívó számot.

Ki hívhatja az 119-et? Az a gyermek, aki úgy érzi, hogy bántalmazták, traumát okoztak neki, elhanyagolták, bármilyen fizikai vagy érzelmi erőszakot követtek el rajta. Hívhatja továbbá egy másik személy is, akinek tudomása van ilyen helyzetről, egy barát, kolléga, szomszéd vagy rokon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?