Két tinédzsert tartóztattak le emberölés miatt – Két különálló büntetőügyben indult eljárás

A Dâmboviţa megyei ügyészek két különálló emberölési ügyben nyomoznak, amelyekben 14, illetve 15 éves tinédzserek az elkövetők. Mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezték. Az egyik áldozatot lakásában ollóval szúrták le, míg a második gyilkosság az utcán történt.

Július 19-én az ügyészség vádat emelt a 14 éves D.M.A. nevű fiatal ellen emberölés bűntette miatt. A vádirat szerint 2025. július 18-án, az áldozat lakásán a vádlott ollóval nyakon szúrta a sértettet, olyan sérüléseket okozva, amelyek a halálához vezettek – közölte pénteken a Dâmboviţa megyei vádhatóság.Mind a két fiatal előzetes letartóztatásban van | Illusztráció: Pixabay Hozzátették, hogy ugyanazon a napon a vádlott 30 napos előzetes letartóztatást kérték, amit a bíróság jóváhagyott, és kiadta az előzetes letartóztatási parancsot.

Egy másik, szintén az ügyészség által vizsgált ügyben egy 15 éves fiatalt gyanúsítanak. Az ügyészek pénteken vádat emeltek ellene emberölés és a közrend megzavarása miatt, számol be a News.ro. 

A vádirat szerint 2025. július 24-én Târgovişte egyik utcáján egy spontán konfliktus során a vádlott késsel mellkason szúrta az áldozatot, aki belehalt sérüléseibe. A bíróság elrendelte a fiatal harminc napos előzetes letartóztatását.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



Kapcsolódók

Kimaradt?