Négyen haltak meg csak Arad megyében a hőség miatt

Az elmúlt öt nap során négyen haltak meg Arad megyében a kánikula miatt – közölték pénteken a megyei sürgősségi kórház képviselői.

Az Arad megyei sürgősségi kórház közleménye szerint egy 37, illetve egy 70 éves nő, valamint egy 57 és egy 75 éves férfi halt meg a testük túlhevülése következtében, mindannyiuknak volt valamilyen krónikus betegsége. A kórház sürgősségi osztályán az elmúlt öt napban 58 személyt kellett sürgősen ellássanak testük túlhevülése miatt. Az intézmény képviselői felhívják a figyelmet, hogy nagyon veszélyes a tűző napon tartózkodni.

Illusztráció | Fotó: Adobe Stock

„A páciensek nagy részének testhőmérséklete rendkívül magas volt, ami a forró környezetnek való kitettség, a fizikai megterhelés és/vagy a megfelelő folyadékpótlás hiánya miatt alakult ki. Négy beteget, akiket súlyos állapotban, 40 és 42,6 Celsius-fok közötti testhőmérséklettel szállították be a kórházba, nem tudtak megmenteni az orvosok” – olvasható az Arad megyei egészségügyi intézmény közleményében.

Az orvosok szerint főként az idős és a krónikus betegek, közülük is a szívbetegek, vesebántalmakban, légúti betegségekben vagy cukorbetegségben szenvedők és a túlsúlyos személyek kerüljék a tűző napon való tartózkodást délelőtt 11 és délután 6 óra között, írja az Agerpres. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?