Már több halálos áldozata is van a napok óta tomboló kánikulának

Többen meghaltak, sokan eszméletlen állapotban kerültek kórházba, miután hőgutát kaptak az ötödik napja tartó rendkívüli hőség miatt – összesítette az eseteket az MTI.

Ahogy korábban megírtuk, a iași-i rohammentő szolgálat vezetője szerdán közölte: az éjszaka folyamán egy 32 éves fiatalember halt meg hőgutában, miután kedden a napon dolgozott. A mentő Prigoreni községből 43,3 fokos lázzal, eszméletlen állapotban vitte be a megyei kórházba, de nem tudták már megmenteni az életét. Egy másik, 74 éves férfit, aki kedden szintén a szabadban dolgozott, kómában vitt be a mentő, miután Lețcani-ban összeesett a saját lakásában. A bukaresti Bagdasar-Arseni kórház egyik kardiológus főorvosa arról számolt be, hogy nekik is volt egy hasonló esetük: egy 50-es éveiben járó, az utcán elájult férfit kedden vitt be a mentő 43,3 fokos lázzal. Nem tudták már megmenteni az életét.

Hétfőn egy 45 éves Botoșani megyei férfit találtak eszméletlenül egy parkban: a kiérkező mentők azonban csak a halálát tudták megállapítani, amelyet a kiszáradás okozta hőgutának tulajdonítottak.
Ugyancsak a hőguta okozhatta annak az 56 éves suceavai nőnek a halálát, akit hétfőn talált meg a lánya házuk udvarán.

A Iași megyei kórházba kedden három 80 év feletti idős embert vitt be a mentő, akiket eszméletlen állapotban találtak túlhevült lakásukban. Temesváron is meghalt kedden egy 50 éves férfi, akihez a járókelők hívták ki a mentőt, miután elájult az utcán. A férfit újraélesztették és 43 fokos lázzal vitték be a sürgősségre, de a második szívleállás után már nem sikerült megmenteni az életét. Egy másik mentőegységet egy 56 éves villamosvezetőhöz riasztottak ugyancsak Temesváron. A vezetőfülkéből kórházba került férfinak 42,5 fokos láza volt és félrebeszélt, amikor kiérkeztek hozzá a mentők.

Romániában szombat óta harmadfokú (vörös) hőségriasztás van érvényben az ország megyéinek túlnyomó többségében, ahol a csúcshőmérséklet ötödik napja rendre meghaladja a 40 fokot. Szerdán a 41 megye közül az északi országrész 11 megyéjére már csak másodfokú (narancssárga) hőségriasztást adott ki a meteorológiai intézet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?