FRISSÍTVE – Florin Cîțu reméli, hogy nem időhúzás a Covid-igazolványról szóló új törvénytervezet

FRISSÍTVE: Néhány napon belül elküldik a parlamentnek a Covid-igazolvány használatáról rendelkező új törvénytervezetet – közölte szerdán Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, aki reményét fejezte ki, hogy a törvényhozás még decemberben elfogadja a jogszabályt. FRISSÍTÉS: Florin Cîțu PNL-elnök reméli, hogy nem időhúzás ez a koalíciós partner részéről.

Illusztráció | Fotó: Agerpres/EPARafila elmondta: a közegészségügyi intézet (INSP) szakembereivel együtt már dolgoznak a törvényjavaslaton. „Olyan javaslattal próbálunk előállni, amely kevesebb kiigazítást igényel, mint az előzőleg beterjesztett tervezet, amelyik rendkívül nehezen alkalmazható" – magyarázta.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy az új tervezet a járványügyi mutatókhoz kötné a Covid-igazolvány használatát, azaz csak akkor vezetnék be, amikor három héten át nőnek az esetszámok.

Florin Cîţu szenátusi elnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke reményét fejezte ki, hogy Alexandru Rafila – szocsiáldemokrata párti (PSD) – egészségügyi miniszter mielőbb ismertetni fogja a koalícióval a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló új törvénytervezetet. Cîţu szerint az új tervezet kidolgozása csak késleltetni fogja a Covid-igazolvány bevezetését. „Remélem, hogy tévedek, és az új jogszabályt azonnal elfogadja a parlament” – jegyezte meg.

A politikus emlékeztetett arra, hogy amikor az általa vezetett kormány benyújtotta a parlamentbe a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvény tervezetét, megugrott az oltakozók száma, és meghaladta a 7 milliót azoknak a száma, akik a vakcina legalább első adagját megkapták. Ám miután a szenátus a Szociáldemokrata Párt ellenkezése miatt elutasította a jogszabályt, csökkent az oltakozási kedv.

„Remélem, hogy a miniszter mielőbb bemutatja a tervezetet, és nem a késleltetés szándéka vezérli” – jelentette ki Florin Cîţu a koalíciós partnerről. Hozzátette, szerette volna, ha a törvényt már most hatályban lenne.

Kapcsolódók

Kimaradt?