Nagyváradi reptér: megszüntetett járatok, grandiózus, értelmetlen tervek

Villamossal kötnék össze a várost a repülőtérrel, ahonnan már csak három célállomásra indulnak menetrend szerint a gépek.

Október 29-én indulnak az utolsó repülőgépek Nagyváradról Bologna, illetve Düsseldorf irányába – a Ryanair meghatározatlan időtartamra függeszti fel a járatait. A fapados társaság nem adott ki közleményt az ügyben, azonban a szakportálok valószínűnek tartják, hogy 2023 nyarán újraindítja azokat.

Mindez azt jelenti, novembertől már csak Londonnal és Milánóval lesz légi összeköttetése a bihari megyeszékhelynek, ahova szintén a Ryanair gépei repülnek, heti két alkalommal.A nagyváradi reptér | Fotó: Facebook/Aeroportul Oradea

Bár a nagyváradi reptér már alig-alig szolgál rá a nemzetközi jelzőre, a megyei és a városi önkormányzat grandomán beruházással fejlesztené a létesítményt. „A repülőtér fejlesztése prioritás marad, csakúgy, mint a járatok számának növelése” – nyilatkozta a közelmúltban Ilie Bolojan, a megyei önkormányzat elnöke, nem véve tudomást arról, hogy a valóságban épp a fordítottja történik annak, amiről ő beszél.

Időközben a megyei és a városi önkormányzati testület is megszavazta, hogy együttműködési szerződést kössenek, harmadik félként bevonva a nagyváradi repülőteret üzemeltető önálló ügyvitelű vállalatot is. Az együttműködés tárgya egy mesterterv és egy városrendezési terv elkészítése, mindkettő a légikikötő fejlesztése céljából.

Az abszurdum villamosa

Ilie Bolojan azt szeretné, ha Nagyváradról villamossal lehetne eljutni a reptérre, amihez kb. másfél kilométer sínpárt kellene lefektetni. Az, hogy ennek semmi értelme, egyáltalán nem zavarja a megye első emberét. A reptérre jelenleg is el lehet jutni tömegközlekedéssel, a 28-as járat midibuszai (a midibusz az egyszintes minibuszok osztályozása, amelyek általában nagyobbak, mint egy hagyományos minibusz, de kisebbek egy teljes méretű egyszintes minibuszoknál – szerk. megj.) naponta ötször fordulnak. Ezen az útvonalon azért közlekednek kiskapacitású midibuszok, s azok is ritkán, mivel ennyire van igény, márpedig egy villamos férőhelyeinek a száma többszöröse egy midibuszénak.

A fejlesztés részeként hotel és parkoló épülne az utasterminállal szemközt, a Nagyvárad–Arad országút túloldalán. Ennek a beruházásnak az indokoltsága szintén erősen megkérdőjelezhető, mivel parkoló jelenleg is van, ugyanakkor a reptéren lényegében nincs tranzitforgalom, ezért aztán a szálloda nem számíthatna nagy kihasználtságra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Ilie Bolojan azonban nem hajlandó fejet hajtani a tények előtt. Meggyőződése szerint a váradi reptér forgalma feltornázható évi 4-500 ezer utasra, „de ehhez infrastruktúrára is szükség van” – állítja. Meglehet, a megyei elnök szerint azért nem vonzó a váradi reptér a légitársaságok számára, mert nincs szállodája, s nem jár oda villamos.

Az aktuális adatok köszönőviszonyban sincsenek mindazzal, amit Bolojan vizionál. A Romániai Repülőterek Egyesületének adatai szerint 2022 első negyedévében a váradi légikikötőben 29 123 utas fordult meg úgy, hogy akkor még a bolognai és a düsseldorfi járatok is közlekedtek. Ezzel a kilencedik a hazai repterek rangsorában, jelentősen lemaradva a craiovai és a bákói mögött is, Temesvár és Kolozsvár pedig látótávolságban sincs, ahogy az évi 4-500 ezer utas sem.

A fantomlégitársaság

Bár a megyei és a helyi önkormányzat közvetlenül is hozzájárulhatna az utaslétszám növeléséhez, továbbra is teljes a hallgatás az Air Oradea légitársaságot illetően. A megye és a város közösen hozta létre tavaly a légiforgalmi vállalatot, s márciusban kellett volna indulniuk az első járatoknak, melyekről azonban azóta sincs hír.

„Nem mondtunk le róla, de elhalasztottuk a zavaros körülmények miatt” – nyilatkozta a Maszol kérdésére Florin Birta nagyváradi polgármester. Elmondása szerint a vállalatnak egyetlen alkalmazottja sincs, egy lej költség sem volt vele létrehozása óta. A céget tavaly jegyezte be a városi és a megyei önkormányzat 15 millió lejes törzstőkével. Birta azt ígérte, hogy a közeljövőben újdonságokkal szolgál majd az Air Oradeát illetően, ám erősen kétséges, hogy létezhet bármi érdemi mondanivaló egy vegetáló céggel kapcsolatban.

Kapcsolódók

Kimaradt?