Nagy találkozásra vár mindenkit a 11. Szent László Napok

A debreceni Kodály Filharmonikusok centenáriumi operagálájával rajtolt el hétfő este hivatalosan is a 11. Szent László Napok Nagyváradon.

A Szigligeti Színházban megtartott ünnepi gála nyitányaként dr. Fleisz János történész, egyetemi tanár, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Partiumi régióért felelős alelnöke átadta az EMKE országos elnöksége által adományozott  elismerő díszoklevelet a nagyváradi Szent László Egyesület részére. Az elismerést Varga Korpos Dalma, a Szent László Napokat szervező egyesület elnöke és Zatykó Gyula, a kulturális fesztivál főszervezője vette át.

Fotók: Szent László Napok Facebook-oldal

Zatykó Gyula az immár 11. alkalommal tető alá hozott eseményt megnyitó beszédében megköszönte a rangos elismerést, és a csapatmunka fontosságát hangsúlyozta. „Nagy találkozás – ez ennek az évnek a szlogenje. Mert mi jellemzi a leginkább ezt a fesztivált? Az a közösségi összetartó erő, hogy az emberek találkoznak. És ez motivál minket is, hiszen megkapjuk az emberektől a pozitív visszajelzést, társadalmi elismerést, és azt mondhatjuk, megérte” – fogalmazta meg a főszervező.

Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár Szent László példáját állította a ma embere elé, amikor arról beszélt, hogy a lovagkirály volt az, aki kérte többek között államalapító királyunk szentté avatását, holott éppen Szent István volt az, aki megvakíttatta Szent László nagyapját, Vazult. „Az elmúlt évszázad olyan sebeket hagyott a Kárpát-medence népein, amelyek néhol még gyógyulásra várnak. Ma, nekünk is szükségünk van, sőt szükségünk is lesz arra, hogy a lovagkirály emlékéhez méltó megbocsátásra nyitottak legyünk. Ez a megbocsátás jelenti a Kárpát-medence jövőjét. Ez a kulturális sokszínűség, valamint az országok és népek közti jószomszédi viszony megőrzésének a kulcsa. Sok szempontból az elmúlt évtized óriási előrelépéseket hozott ezen a területen” – húzta alá Szilágyi Péter.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke úgy fgoalmazott: „A távolmúlt történelmének viszontagságai jelenkori veszélyeztetett helyzetünkre irányítják a figyelmünket. A balkáni háború nyomasztó emléke még elevenen él bennünk, és máris egy újabb – az ukrajnai – rémséges háborúba viszik katonának kárpátaljai testvéreinket. De vértelen létért való erdélyi küzdelmünk bennünket is próbára tesz, magyar hazánk pedig ellenséges erők gyűrűjében vívja egyenlőtlen harcát. Európa érzéketlen és tehetetlen. Merítsünk erőt és példát László király művéből és küzdelméből!”

Antonia Nica, Nagyvárad alpolgármestere Florin Birta elöljáró üzenetét tolmácsolta, külön kitérve arra, hogy a várost Szent László alapította, és elárulva egyúttal, hogy ő maga negyedrészt magyar. Román nyelvű beszédében az együttélésre helyezte a hangsúlyt, kiemelve: „a múltat nem szabad elfelejtenünk, tiszteletben kell tartani, de a jelenre és a jövőre kell összpontosítani”. „Mindent köszönünk a múltnak, és bízunk a jövőben” – zárta felszólalását immár magyar nyelven Nagyvárad alpolgármestere.

A Kodály Filharmonikusok centenáriumi operagáláján Erkel Ferenc és Kodály Zoltán ismert művei csendültek fel, és mivel az est sztármeghívottja Molnár Levente világhírű operaénekes volt, természetesen nem maradt el a Bánk bánból a Hazám, hazám sem. Közreműködött Valentina Pușcaș opera-énekesnő, vezényelt Kollár Imre, a Kodály Filharmonikusok vezető karmestere.

A Szent László Napok idén 6 társzervező egyesülettel, 6 kiemelt partnerrel, valamint 16 partnerszervezettel vagy partnerintézménnyel közösen tartalmas programmal készült a méltó ünneplésre.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?