Mit kell tudni az üzemanyagkártyáról, ami a súlyos és előrehaladott fogyatékkal élőknek jár? – Csép Éva Andrea képviselőt kérdeztük

Üzemanyagkártyát is igényelhetnek a súlyos és előrehaladott fogyatékkal élők idén januártól, és 1500, illetve 750 lej értékben tankolhatnak a kártya segítségével – írtuk meg nemrég a Maszolon is. A jogosultak így jelenleg három opció közül választhatnak, amikor utazási támogatást igényelnek: kérhetnek vonatjegyeket, üzemanyagköltség-visszafizetést vagy üzemanyagkártyát. A gyakorlati tudnivalókról Csép Éva Andrea képviselőt kérdeztük, a parlament munkaügyi és szociális védelmi bizottságának alelnökét.

Harmadik opció is van most már a súlyos és az előrehaladott fogyatékkal élők utazásának támogatására. Csép Éva Andrea képviselő a Maszolnak elmondta, néhány évvel ezelőtt még csak vonatjegyeket lehetett igényelni, ez a lehetőség továbbra is fennáll, de a visszajelzések alapján szükség volt további opciókra.

Nem minden fogyatékkal élőnek megfelelő a közszállítás

„A súlyos fogyatékkal élők 24 ingyenes vonatos utazásra jogosultak, az előrehaladott fogyatékossággal élők 12-re, azonban vannak, akik a vonatjegyeket nem tudják, nem tudták, kihasználni. Ez egy állami támogatás, szociális juttatás annak érdekében, hogy segítse a fogyatékkal élők mobilitását, és bátorítsa abban, hogy látogassák meg szeretteiket, utazzanak el egy eseményre. A vonatjegyet az tudja kihasználni, aki fel tud ülni a vonatra. Akadálymentesített kocsi van szinte minden szerelvényen, ellenben sok helyen a peronok nincsenek akadálymentesítve. A másik gond, hogy van, amikor olyan jellegű a fogyatékosság, például olyan fizikai vagy szellemi problémától szenved az érintett, hogy számára vagy a többi utazó számára kellemetlen lenne a vonatozás. Így a családtagok nem ülnek vele nemcsak vonatra, de a közszállítás többi formáját sem használják” – sorolta az előzményeket Csép Éva Andrea képviselő.

Illusztráció | Fotó forrása: Pexels

„Hogy ne vonjuk meg tőlük ezt a lehetőséget, úgy gondoltuk, hogy fordítsuk le kompenzációra: üzemanyagra – hisz utaznia biztosan kell kezelésre, terápiára, orvoshoz, és jó esetben kirándulni –, ezért az első törvénymódosításom arról szólt, hogy a vonatjegynek megfelelő összeggel kompenzálható legyen az üzemanyagszámla. Ha nem is szász százalékban fizeti így az állam az utat, de ad egy jelentős kompenzációt” – magyarázta Csép Éva Andrea.  Az üzemanyag elszámolása igénybe vehető évente 1500 lejig súlyos fogyatékkal élő esetében, és 750 lejig előrehaladott fogyatékkal élő esetében.

A három opció közül kell egyet jelölni

Sokaknak ez sem a legpraktikusabb megoldás, hiszen minden számlával el kell menniük a szociális- és gyermekjogvédelmi igazgatóságokhoz, majd várni kell, hogy visszautalják a pénzt a számlájukra.  „Éppen ezért az üzemanyagkártya a legújabb módosításom, amely most már életbe is lépett. Ez azt jelenti, hogy kártyára kéri a jogosult a fogyatékossági besorolásnak megfelelő összeget, a 750, illetve 1500 lejt, és támogatásként ennyire tankolhat egy évben. Ezeket a kártyákat a megyei gyermekjogvédelmi igazgatóságokon lehet igényelni. Az igénylésben meg kell jelölni, hogy melyik típusú támogatást kérik. Nem muszáj az érintett igényelje, a törvényes képviselő, személyi gondozó, kísérő szülő, gyám is leadhatja a kérvényt az ő nevében vagy gyerekek esetében a gondozásával megbízott személy” – magyarázta a képviselő.

Illusztráció | Fotó forrása: Pexels

Igénybe vehető ez az opció, ha van jármű a családban vagy a gondozónak: a fő az, hogy az autót a kedvezményezett szállítására használják. Egyébként nem kell bizonyítani, hogy kié a jármű, mondta el kérdésünkre a képviselő.

„Vannak olyan szociális szolgáltatók, akik súlyos fogyatékos személyek szállítását vállalják. Például van, akinek speciális babakocsira van szüksége, hiszen olyan fejlődési rendellenességgel küzd, hogy ilyen babakocsi kell neki egész életében. Ezek a babakocsik azonban csak átalakított autóba férnek be, amit nem minden család engedhet meg magának. Ebben az esetben azoktól a szervezetektől, akiknek van ilyen autójuk, igényelhető szállítás, és ehhez szintén használható a kártya” – magyarázta Csép Éva Andrea.

Negyedévente utalnak annak, akinek az állapota javulhat

Mint a képviselő elmondta, fontos tudnivaló azoknak, akiknek a fogyatékossága nem egy végleges állapot, hanem javulhat, hogy ők negyedévente kaphatnak támogatás üzemanyagra, ha a bizonylatuk, fogyatékossági besorolásuk szerint erre továbbra is jogosultak. Aki idén már igényelt vonatjegyet vagy kompenzációt, az már nem válthat kártyára, majd jövő év elején igényelhet más formájú támogatást. „Fontos, hogy a kedvezményezettek tudjanak róla, van három opciójuk, és tudnak választani, hogyan szeretnék az utazási támogatást igényelni” – összegezte a képviselő.  

Nyitókép: Pexels

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?