Miniszter: munkaerőhiány mellett nem lehet béreket vágni az egészségügyben
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az egészségügyben nem az orvosok és a kisegítő személyzet bérén kell spórolni, a megtakarításokat más területeken kell elérni.
Az Antena 3-nak nyilatkozó tárcavezető elmondta, hogy jelenleg zajlik a minisztériumokban a jövő évi költségvetés előkészítése, és szerdán lesz egy tanácskozás is erről a kormánypalotában. Csakhogy az egészségügyi minisztériumnak gondot okoz, hogy a kormány idén 10 százalékkal csökkentené a közintézmények bérköltségeit.
Rogobete rámutatott: az egészségügyi dolgozók bérezése – különösen az ügyeletek díjazása – már most sem éri el a 2026-ra előírt szintet, miközben számos kórházban munkaerőhiány van, és az orvosok a szükségesnél több ügyeletet vállalnak. „Az lenne a csúcs, ha béreket csökkentenénk, miközben nincs elég személyzet az ügyeletek biztosítására” – fogalmazott az Agerpres beszámolója szerint.
A miniszter szerint az egészségügyben legfeljebb az adminisztratív személyzet bérköltségeit lehetne csökkenteni, a kórházakban dolgozó egészségügyi és kisegítő személyzet fizetéséhez nem szabad hozzányúlni. Mint mondta, az ágazatban már korábban is több milliárd lejt sikerült megtakarítaniuk, és ebből a pénzből a rendszer működőképességén javítanának.
Rogobete elmondta, hogy még nem tárgyalt a kérdésről a kormányfővel, és a végső döntések a költségvetésről szóló egyeztetések után születnek meg. Hozzátette, hogy csak ezt követően derül ki, hogy milyen mértékű lesz idén az egészségügy finanszírozása.