Hét perc alatt kimerült a közvilágítás modernizálására kiírt pályázati keret

A meghirdetést követően az önkormányzatok mindössze hét perc alatt foglalták le a környezetvédelmi minisztérium alárendeltségébe tartózó Környezetvédelmi Alap által kiírt, a települések közvilágításának energiahatékonyabbá tételét célzó pályázat keretösszegét péntek délelőtt – közölte a szaktárca a hivatalos közösségi oldalán.

Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter kedden közölte, hogy pénteken indul a közvilágítás korszerűsítését támogató program, amelyhez az önkormányzatoknak ezen a héten felhasználói fiókot kellett létrehozniuk a Környezetvédelmi Alap honlapján, ha ezt korábban nem tették meg. A pénteki 10 órai kiírás meghirdetése után mindössze hét perccel teljesen kimerült a keret.  Fotó: Vargyasi Levente/Archív

Amint a szaktárca tájékoztatott korábban, akárcsak tavaly, idén is 500 millió lejjel támogatják a települések közvilágításának energiahatékonyabbá tételét. Ugyanakkor egy ennél 50 százalékkal nagyobb összegre, azaz 750 millió lejre is köthetnek finanszírozási szerződéseket, így biztosítva, hogy minden rendelkezésre álló támogatást felhasználnak.

A program célja az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése. „A környezetkímélő közvilágítással egyúttal az energiaszámlák csökkentését is támogatjuk. A pályázó önkormányzatok a meglévő infrastruktúra energiahatékonyságának javítására és a közvilágítási hálózat korszerű bővítésére is finanszírozást kapnak. A beruházásnak az energiafogyasztás minimum 25 százalékos csökkentéséhez kell hozzájárulnia” – emelte ki a tárcavezető.

⚠️UPDATE: Fondurile disponibile au fost rezervate integral în 7 minute de la lansarea programului ????De astăzi, începând...

Közzétette: Ministerul Mediului - România – 2022. augusztus 19., péntek

Az ötezer lakosnál kisebb községek maximum egymillió lejes, az ennél nagyobb községek kétmillió lejes, a kisvárosok legfeljebb hárommillió lejes támogatásra pályázhatnak. A másodrangú megyei rangú városok esetében a maximális támogatási összeg ötmillió lej, az első rangúak esetében pedig hatmillió lej. Azok az önkormányzatok is benyújthatták finanszírozási igényeiket, amelyek még nem készítették el a közvilágítás korszerűsítésére vonatkozó teljes műszaki tervet. Ezeket a pályázati kérés jóváhagyása után is lehetőség lesz pótolni a második elbírálási szakaszban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?