Menesztette az egészségügyi miniszter a Matei Balş járványtani intézet ügyvivő menedzserét

Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter hétfőn menesztette tisztségéből Maria Niţescut, a bukaresti Matei Balş járványtani intézet ügyvivő igazgatóját.

Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint Cătălin Apostolescu orvos-igazgató veszi át az intézmény irányítását.

A szaktárca beszámolója szerint hétfőn reggel információt kért a Matei Balş intézettől egy elhunyt páciens ügyében, akit a sajtóhírek szerint a január 29-i tűzvész után az Ilfov megyei sürgősségi kórházba szállítottak. Válaszul a Matei Balş intézet először azt közölte, hogy a páciens nem volt az ötös számú épületben a tűzvész idején. Több mint négy óra elteltével az intézmény korrigált válaszán, közölve, hogy az illető mégis a tűzvész sújtotta épületben volt, és az egészségügyi személyzet menekítette ki még a tűzoltók megérkezése előtt.

Az egészségügyi minisztérium ellenőrző bizottságot küldött az intézetbe, hogy az tisztázza az ötös épületrészből kimenekített betegek átköltöztetésének módját, valamint azt is, hogy miként zajlott a hatóságok tájékoztatása a tűzvész ügyében.

Kapcsolódók

Kimaradt?