Megválasztották a szenátus és a képviselőház házbizottságait

A szenátus és a képviselőház is megválasztotta a házbizottság tagjait csütörtökön, az őszi parlamenti ülésszak első napján. Házelnököket nem választottak, azok maradtak az eddigiek.

Egyhangúlag szavazta meg házbizottságának összetételét a szenátus az év második parlamenti ülésszakára. A testület összetétele változatlan az első ülésszakhoz képest, ugyanis minden frakció ugyanazt a személyt jelölte, akit februárban.

Szenátusi elnököt csak a törvényhozási ciklus elején vagy a parlamenti többség változása esetén választanak, így erről a tisztségről most nem szavaztak. A többi tagot titkos elektronikus szavazással, 107 támogató vokssal választották meg.

A PSD-frakció két felsőházi alelnöki tisztséget tölthet be, az egyikre Robert Cazanciucot, a másikra Paul Stănescut választották meg ismét. A szintén szociáldemokrata Ion Mocioalcă folytatja tevékenységét titkári, Cristina Mariana Stocheci és Marius Dunca pedig háznagyi tisztségében. A PNL szintén két alelnöki széket tudhat magáénak, egyiket Alina Gorghiu, a másikat Virgil Guran foglalja el ebben az ülésszakban is, előbbi egyébként a megbízott szenátusi elnök is egyben. Eugen Pârvulescu titkári feladatokat lát el. Az USR képviseletében Narcis Mircescu folytatja titkári, Sergiu Vlad pedig háznagyi megbízatását. Az RMDSZ szenátorai közül László Attila része a házbizottságnak háznagyként, az AUR-t Sorin Lavric képviseli titkárként.

A frakcióvezetők tekintetében sincs változás: Radu Oprea vezeti a PSD, Daniel Fenechiu a PNL, Radu Mihai Mihail az USR, Claudiu Târziu az AUR, Turos Lóránd pedig az RMDSZ frakcióját.

Megválasztotta házbizottságának összetételét a képviselőház is. A frakciók javaslatai alapján összeállított listát 222 támogató és 13 ellenszavazattal, két tartózkodás mellett fogadta el a plénum.

A házbizottság politikai arányai változatlanok maradtak: a Szociáldemokrata Párt (PSD) két alelnöki, egy titkári és egy háznagyi tisztségre jogosult, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egy alelnöki, egy titkári és egy háznagyi széket foglal el, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) egy alelnökkel és egy titkárral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egy-egy háznaggyal, a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek pedig egy titkárral képviseltetik magukat a testületben.Csoma Botond (elöl), az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője | Fotó: Agerpres

Az őszi parlamenti ülésszakban a következő lesz a képviselőház házbizottságának összetétele; alelnökök: Vasile Daniel Suciu (PSD), Ciprian Constantin Şerban (PSD), Florin Alexe (PNL), Dan Barna (USR); titkárok: Alexandra Presură (PSD), Cristian Buican (PNL), Daniel-Codruţ Blaga (USR), Ovidiu Ganţ (kisebbségek); háznagyok: Mitică-Marius Mărgărit (PSD), George-Cristian Tuţă (PNL), Georgel Badiu (AUR) és Seres Dénes (RMDSZ). A képviselőház elnöke továbbra is Marcel Ciolacu, a PSD elnöke.

A frakcióvezetők: Alfred Simonis (PSD), Gabriel Andronache (PNL), Ionuţ Moşteanu (USR), Csoma Botond (RMDSZ), Antonio Andruşceac (AUR), Varujan Pambuccian (kisebbségek).

Kapcsolódók

Kimaradt?