Megrázó vallomást tettek a 2 Mai-on történt gázolás túlélői

Életre szóló sérülésekkel marad nagy valószínűséggel a 2 Mai üdülőhelyen tavaly augusztusban történt gázolás két túlélője. Ez tovább bonyolítja az elkövető, Vlad Pascu perét.  A jogi besorolás megváltoztatására irányuló újabb kérelmet nyújthatnak be a túlélők sérüléseik miatt. Mint ismert a baleset következtében két fiatal meghalt. A túlélő fiatalok megrázó vallomást tettek a bírák előtt a baleset miatt gyökeresen megváltozott életükről.

A 2 Mai üdülőtelepen tavaly nyáron történt gázolás két túlélője ügyvédjükön keresztül igazságügyi orvosszakértői jelentést kértek az orvosi ellátásukhoz szükséges napok számáról, valamint szakértői véleményt az esetleges maradandó sérüléseikről, írja a fanatik.ro. „Az iratcsomóban benyújtott, bizonyítéknak minősülő dokumentumokból kiderül, hogy több orvos, aki már látta a két gyermeket, már véleményt nyilvánított arról a lehetőségről, hogy a kezük teljesen nem áll helyre, nem lesz teljes mértékben működőképes” –  olvasható a Vlad Pascu elleni per legutóbbi tárgyalásán tartott meghallgatás következtetésében. Azt is írják, mivel maradandó egészségkárosodással kell számolni „szükség lenne azon bűncselekmény jogi minősítésének megváltoztatására is, amely miatt a vádlott ellen nyomozás folyik”.

Fotó: Pro Tv/archív felvétel

A túlélő diákok megrázó vallomást tettek a bíróság előtt. „Eddig négy műtétem volt. Három a kezemen és egy a lábamon. Idegátültetésen estem át. Ez egy nagyon nehéz műtét. Majdnem tíz órát tartott” – mondta Cristina Iuliana túlélő, akinek lebénult egyik keze. Elmondta, hogy légikísérőként akart elhelyezkedni, de a baleset miatt erre már nem képes.

A másik túlélő, Alexandru elmondta a bíráknak, hogy a baleset óta teljesen megváltozott az élete, és minden éjjel rémálmai vannak. „A baleset után az életem 180 fokos fordulatot vett. Elvesztettem a munkámat. Az orvosok szerint a felépülésem két évbe telik. Nem fogom tudni használni a kezemet fizikai munkára. A gyógyulás körülbelül 80 százalékos lesz. Nem lesz teljes a helyreállás.(...) Az életem teljesen megváltozott. Nehezebb az egyetemen teljesíteni. Utolsó éves vagyok. Most következik az államvizsga” – mondta a fiatalember a bíróságnak.

A két diák állításait orvosi dokumentumokkal támasztották alá, amelyekből kiderül, hogy sérülésekkel maradhatnak, egyikük esetében pedig, hogy legalább még egy kézműtétre van szüksége. Jogi szempontból ezek csak annyiban képezhetik további bizonyítékok tárgyát, amennyiben szerepelnek az igazságügyi orvosszakértői jelentésben. A dokumentumot az Országos Orvosszakértői Intézet szakemberei készíthetik el, miután a bíróság elutasította a vádlott ügyvédjének kérését, aki azt szerette volna, hogy azt a konstancai törvényszéki orvosi szolgálat állítsa ki. Az igazságügyi orvosszakértői jelentés elkészítésének két következménye lehet ebben a perben: polgári oldalon az áldozatok magasabb kártérítést követelhetnek, büntetőjogi szempontból pedig a Vlad Pascu elleni vád újbóli átminősítése kérhető.

Vlad Pascu | Fotó forrása: Vlad Pascu Facebook-oldala/archív

Vlad Pascu csak a diákok megsebesítéséért 6 hónaptól 2 évig terjedő büntetést vagy pénzbüntetést kockáztat, szemben a jelenlegi 3 hónaptól 1 évig terjedő büntetéssel. Korábban a baleset halálos áldozatainak szülei azt is kérték, hogy Vlad Pascu tettének jogi minősítését gondatlanságból elkövetett emberölésről súlyos emberölésre változtassák. A bírák elutasították ezt a kérést. A 20 éves Vlad Pascu majdnem egy éve van előzetes letartóztatásban, miután a 2023. augusztus 19-én reggel balesetet okozott, amikor több tiltott szer, többek között kokain, amfetamin és metamfetamin hatása alatt vezetett. Elhajtott a helyszínről, és később a rendőrök találták meg Vama Vechén.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?