Megpróbálták és sikerült: Kaplonyban is épülhet bölcsőde

Kaplonyban a lakosság száma nem lett volna elegendő ahhoz, hogy a község részt vegyen a fejlesztési minisztérium bölcsődeépítési programjában, a helyi elöljáróság azonban nem adta fel: megegyezett a szomszédos Kálmánddal és közösen indultak a pályázaton, amelyen végül sikeresnek ítélték a Szatmár megyei két kisközség közös projektjét.  

Kaplony egy Szatmár megyében található kisközség, ahol mindössze háromezer lakos él. Pontosan ez a kritérium, a lakosok száma volt az, ami nem volt elég a meghirdetett bölcsődeépítési pályázat elnyeréséhez.

Cseke Attila fejlesztési miniszter és Megyeri Tamás Róbert, Kaplony polgármestere még a koronavírus-járvány idején elkezdte az egyeztetéseket a bölcsődeépítésről | Fotó forrása: Nagykárolyi Anziksz

Megyeri Tamás Róbert polgármester kérdésünkre elmondta, hogy miért is nem adták fel olyan könnyen a lehetőséget. Kaplony és a tőle 3,7 kilométerre található Kálmánd valamikor egy községet alkotott. Az új bölcsődék megépítésére induló pályázat egyik alapfeltétele az volt, hogy olyan települések nyerhetik el, amelyeknek a lakossága meghaladja az ötezer főt. A kaplonyi polgármester elmondta, kihasználva a régi felállást Kaplony és Kálmánd között, a szomszédos község polgármesteréhez fordult azzal a kéréssel, hogy csatlakozzanak hozzájuk a sikeres pályázat érdekében.

Az egyezséget sikeresen megkötötték a két község között, a pályázatot összesen háromszor is elküldték, végül azonban elnyerték a remélt támogatást. Jelenleg már szerepelnek a támogatási listán, a fejlesztési minisztérium által meghirdetett bölcsődeépítési programban megépülő új intézményben 40 férőhelyet biztosíthatnak a három éven aluli gyermekeknek. 

Megyeri Tamás Róbert elmondása szerint két–három magyar és német nyelvű csoport alakulhat meg a két község szintjén. Megtudtuk még, az építkezés egyelőre nem kezdődött el, most még az ehhez szükséges adminisztratív megbeszélések folynak.

(A szerző a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem kommunikációs szakos, másodéves hallgatója.)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?