Megkönnyítené a határátkelést a Niculescu-kormány
Tárcaközi munkacsoport révén tenné gördülékenyebbé a határátkelést a román kormány. Ennek létrehozásáról memorandumot fogadott el csütörtöki ülésén – írja az MTI a kormány közleménye alapján.
A több tárca képviselőiből álló munkacsoportot a belügyminisztérium koordinálja. A testület feladata, hogy egyszerűbbé és korszerűbbé tegye az ellenőrzést a határátkelőhelyeken, csökkentse a várakozási időt. A munkacsoportnak az illetékes hatóságok közötti együttműködést is erősítenie kell.
A testületben döntéshozatali szinten vesznek részt a belügyminisztérium, a közlekedési, fejlesztési és mezőgazdasági tárca, a pénzügyminisztérium, továbbá az egészségügyi, állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság képviselői és szakemberei.
A munkacsoport elemzi a Románia határszakaszain kialakult helyzetet, azonosítja az európai szinten bevált jó gyakorlatokat, valamint intézkedéseket és szükség esetén jogszabály-módosításokat javasol.
Továbbá a határátkelőhelyekhez kapcsolódó infrastruktúra és a berendezések korszerűsítésének, a technológiai fejlesztéseknek a szükségességét is azonosítja. Utóbbiak működésére vonatkozóan közös szabványokat is bevezet a határátkelőhelyeken. A memorandum határidőket is előír a munkacsoport számára.
Most hét napon belül azonnali intézkedéseket kell javasolnia a Moldovával közös határátkelőhelyek működésének javítása és kapacitásának növelése érdekében. Két héten belül pedig közép- és hosszú távú intézkedésekkel kell előállnia a romániai határátkelőhelyek működésének optimalizálása érdekében.
Főleg az ország nyugati határátkelőhelyein szoktak sorok kialakulni a Nyugat-Európában dolgozó román vendégmunkások utazása miatt. A határátkelőhelyek túlzsúfoltsága az augusztusi szabadságolások és ünnep idején jellemző.
CSAK SAJÁT


