Megkezdődhet a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi út terveinek aktualizálása

Arad és Bihar megye tanácselnöke, valamint a két megyeszékhely polgármestere és a kivitelező cég képviselője aláírta csütörtökön az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út terveinek frissítéséről szóló kivitelezési szerződést, jelentette Iustin Cionca aradi polgármester bejelentésére hivatkozva az Agerpres hírügynökség.

A kivitelezési szerződés aláírása éppen a munkálatra kiírt tender eredményének kihirdetésétől számított tizedik napon megtörtént, ami azt jelenti, hogy senki nem óvta meg az elbírálók határozatát.

Amint a Maszolon megírtuk, a Bihar Megyei Tanács éppen tíz nappal ezelőtt közölte, hogy nyertest hirdettek abban a versenykiírásban is, amelyet a Nagyvárad és Arad közötti gyorsforgalmi út tervezésére, illetve az évekkel ezelőtt elkészített megvalósíthatósági tanulmány frissítésére írtak ki korábban. A tenderen 39,8 millió lejes ajánlatával a Consitrans Kft. bizonyult a legjobbnak.

A tervek szerint a két szomszédos megyeszékhely közötti expressz út több szakaszból áll: 14,6 kilométer menetirányonkénti három sávval és 43,5 kilométeren menetirányonkénti két sávval autópálya besorolású lesz, és további 76,4 kilométer kétszer két sávval gyorsforgalmi kategória. A beruházás jelenlegi becsült értéke egymilliárd euró.

A tervező cégnek tíz hónap áll rendelkezésére frissíteni a már meglévő megvalósíthatósági tanulmányt, és további tíz hónap a műszaki tervek elkészítésére.

Kapcsolódók

Kimaradt?