Megjárta magát Nagyváradon és Kolozsváron a miniszterelnök – erre el kezdte sürgetni az újraiparosítást

Az újraiparosítási terv elfogadását sürgette a kabinet hétfői ülésén Marcel Ciolacu. A miniszterelnök azt mondta, az elmúlt napokban Nagyváradon és Kolozsváron tett látogatásain tapasztaltak alapján vállalkozói körökben óriási” az érdeklődés a PSD-PNL-koalícióban már jóváhagyott újraiparosítási terv iránt.

Ezért mielőbb el kell végezni rajta az utolsó simításokat és el kell fogadnia a kormánynak, mert Románia fejlődése szempontjából jelentős projektről van szó – idézi nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.

Ciolacu szeptember 18-án azt nyilatkozta, hogy az országos iparfejlesztési terv a kormány legfontosabb, körülbelül kétmilliárd eurós gazdaságélénkítő csomagja, amelyet a koalíció egy nappal korábbi tanácskozásán Marian Neacşu kormányfőhelyettes koordinálásával, Marcel Boloş pénzügyminiszterrel és Radu Oprea gazdasági miniszterrel együtt véglegesítettek, és amely „jelentős lendületet” fog adni a gazdaság újraiparosításának.Illusztráció: PexelsCiolacu akkor azt is elmondta, hogy az iparfejlesztési terv három pillérre támaszkodik. Az első pillér a stratégiai feldolgozóipari beruházásokat támogató intézkedéscsomag, amelynek költségvetése 500 millió euró. Az összegből adókedvezményben részesülnek majd a 150 millió eurónál nagyobb értékű beruházások, amelyek olyan régiókban teremtenek munkahelyeket, ahol az egy főre jutó GDP nem éri el az országos átlagot.

A második pillér a romániai nagyipar állami támogatásának országos programja, egymilliárd eurós költségvetéssel. Ennek révén 100 millió euróig terjedő támogatást kaphatnak azok a vállalatok, amelyek az üvegházhatású gázok közvetlen kibocsátását és az energiafogyasztást csökkentő beruházásokat hajtanak végre. A programot a szén-dioxid-kibocsátási bizonylatok eladásából tervezi finanszírozni a kormány.

A harmadik pillért egy 250 millió euró összértékű állami támogatás jelenti majd, amelyből olyan vállalatok részesülnek, amelyek ipari nyersanyagok – alumínium és réz feldolgozása, csövek, profilok, rudak előállítása – terén hajtanak végre beruházásokat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?